Már biztos: tavasszal indul a negyedik mobilszolgáltató!
Fél éven belül kezdi meg szolgáltatását a DIGI.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság weboldalára szép csendben felkerült, hogy a DIGI bejegyezte a mobilszolgátatás elindításának időpontját. A jeles nap 2017. március 21-ére esik, azaz hivatalosan ekkor indulhat el hazánkban a negyedik mobilszolgáltató. A DIGI-nek ehhez több, mint két évre volt szüksége, ugyanis 2014, szeptember 29-én szerezték meg az 1800 MHz-es frekvenciasávban az 5 MHz-es párosított alapblokkot (2x5MHz), azaz azóta lehetőségük lett volna elindítani a szolgáltatást.
A 10 milliárd forintért megvásárolt frekvenciák hatósági szerződését ezután 2014. október 16-én kötötték meg, majd 5 nappal később kapták meg az ezek használathoz szükséges engedélyt. Ennek értelmében az 1725–1730/1820–1825 MHz frekvenciatartományban hang- és adatszolgáltatásra is alkalmas rádióhálózatot telepíthetnek. Épp ezért kissé nehezen érthető, hogy miért kellett eddig várni az indulásra, de valószínűleg jó oka volt a szolgáltatónak a csúszásra. Azt csak remélni tudjuk, hogy végül versenyképes ajánlatokkal lépnek piacra és sikerrel pezsdíthetik fel az olykor kissé ellaposodó piacot.
Forrás: HWSW






