Connect with us

technokrata

Rossz úton halad az Apple?

Dotkom

Rossz úton halad az Apple?

A BlackBerry vezetője szerint nem így kellene kezelni a problémákat.

Igencsak meglepő véleménnyel van az Apple-ről John Chen a BlackBerry vezetője. Az egykor szebb napokat is látott kanadai vállalat vezére a BlackBerry Security Summit rendezvényen fakadt ki a kaliforniai gyártó ellen, mivel az szerinte túlságosan is titkosítja a felhasználói adatokat.

new-blackberry-ceo

Mindez szerinte azért probléma, mert így fontos ügyekben a társadalom érdekével szembemenve az adott egyén fontosságát figyeli az Apple. Persze az ember nem kicsit lepődik meg az ilyesfajta kijelentésektől, hiszen hosszú ideig azért választották a BlackBerry-t a vállalatok, mert a kanadai gyártóról úgy tartották, hogy az adataik biztos kezekbe kerültek. Persze Chen azért hozzátette, hogy a titkosított adatokat ők sem tudják átadni a hatóságoknak, de így is kötelességüknek érzik, hogy segítsék a nyomozók munkáját.

Chen mostani kijelentése persze már nem oszt nem szoroz, hiszen a kanadai gyártó az okostelefon piacon 2009-ben még 20,1%-os részesedésnek örvendett a kanadai gyártó, ez pedig mára 0,2%-ra olvadt.

Forrás: PC World



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin