Connect with us

Hirdetés

technokrata

Meglepő lépésre szánta el magát a Sony

Dotkom

Meglepő lépésre szánta el magát a Sony

Nem sűrűn nézhetünk meg félkész termékeket, ám a Sony most pont ilyeneket fog megmutatni a közönségnek.

A legtöbb gyártó a termék piacra dobása előtt csak egy igen kis létszámú csoportnak mutatja meg az újdonságait, pontosan azért, hogy a nagyközönség idő előtt ne értesüljön az új fejlesztésekről. Az ilyesfajta, piackutatáshoz használt bemutatók bár gyakran hatásosak, sokszor előfordul, hogy az itt jól szereplő termékeket mégis rosszul fogadja a piac, magyarul hiába az erőfeszítés, bukás lesz a végeredmény.

Gyakran volt része ebben a Sony-nak, a japán gyártó ugyanis több termékével is alaposan befürdött. Hiába voltak ugyanis innovatívak, magas áruk és egyedi megoldásaik idegenül hatottak a felhasználókra. Ezért döntöttek úgy, hogy a jövőben az igazán újszerű eszközeiket a most útjára indított Future Lab részeként mutatják be.

Ennek a kezdeményezésnek a lényege, hogy a hagyományos titkolózás helyett inkább jóelőre megmutatják a termék egy prototípusát, amiről a publikum is véleményt nyilváníthat. Amennyiben az eszköz jó fogadtatásra talál, úgy a Sony mérnökei megvalósítják azt. Az első prototípust a hamarosan kezdődő SXSW konferencián leplezik majd le, az N néven emlegetett modell egy viselhető készülék lesz, amit nem a kezünkkel vezérelünk majd.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés