Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bejött a Microsoft húzása, rohamosan terjed a Windows 10

Dotkom

Bejött a Microsoft húzása, rohamosan terjed a Windows 10

Az agresszív népszerűsítésnek hála már többen használják, mint az XP-t, pedig alig fél éve jelent meg!

Alig néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Windows 10, a rendszer pedig a Microsoft agresszív kampányának köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Mivel idén nyárig minden legálisan megvásárolt, Windows 7 és Windows 8 ingyenesen frissíthető az új rendszerre, ezért a felhasználók a korábbi megjelenéseknél jóval nagyobb ütemben kezdenek áttérni az újdonságra.

reszesedes

Ugyan a Netmarketshare felmérése alapján továbbra is a Windows 7 a legnépszerűbb a maga 52,47%-ával, a második helyre már a Windows 10 futott be, a néhány hónapos rendszer 11,85%-ot ért el. A dobogó legalsó fokára a matuzsálemnek számító Windows XP állhatott fel, a 2001-ben megjelent rendszer még mindig a gépek 11,42%-án teljesít szolgálatot. A felhasználók 10,84%-a használ Windows 8.1-et, míg az eredeti Windows 8-at már csak az eszközök alig 2,68%-án találjuk meg.

windows-10-os

A legnépszerűbb “nem Windows” rendszer az Apple OSX 10.11-es, El Capitan névre keresztelt verziója, ez a szeptemberi megjelenése óta 3,44%-ot ért el. A 2014-es OSX Yosemite a felmérés alapján 2,33%-on áll, míg az Egyéb kategória (ebbe tartozik a Windows Vista, az OSX régebbi verziói és több Linux disztribúció is) 5,4%-os részesedéssel bír.

A Microsoft tehát elégedett lehet az asztali Windows 10-zel, hiszen az beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ugyanez azonban sajnos nem mondható el a mobilos verzióra, amely aligha változtat a Windows Phone elenyésző részesedésén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés