Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ericsson és a Skool alkalmazásfejlesztésre csábítja a hölgyeket

Dotkom

Ericsson és a Skool alkalmazásfejlesztésre csábítja a hölgyeket

Az Ericsson munkatársainak segítségével tinilányok fejlesztettek mobilalkalmazást „Mit vegyek fel ma?“ címmel az Ericsson kutatás-fejlesztési központjában. A programra bármely 14-16 éves lány jelentkezhetett, így a résztvevők többsége az egynapos kurzus keretében találkozott először a programozással. A Skool őszi oktatási programsorozata indult ezzel a workshoppal.

„Nagy buli volt, és azt is megtudtuk, hogy kik azok, akik az internet és az alkalmazások mögött állnak” – meséli Zsófi, a kurzus egyik résztvevője. „Az itt megírt alkalmazáson otthon is változtatni fogok, és az is lehet, hogy belőlem is fejlesztő lesz” – teszi hozzá új barátnője, Sára lelkesen. Éppen ez volt az egynapos workshop célja: ismerjék meg a lányok a fejlesztői munkát, és legyen személyes élményük egy techcégnél.

Az Ericsson székházában szombat reggel a cég kutatás-fejlesztési részlegén dolgozó munkatársak fogadták a jelentkezőket. A bemutatkozás során nemcsak arról beszéltek, hogy milyen az élet az Ericsson kutatás-fejlesztési részlegén, mivel foglalkozik a vállalat, hanem egy kerekasztal-beszélgetés keretei között arról is szó esett, milyen manapság a munkaerőpiaci helyzet, melyek a slágerszakmák vagy arról, hogy mi alapján választ iskolát, szakmát egy-egy fiatal. A programok lebonyolításában részt vevő önkéntesek nagy része az Ericsson Magyarországnál dolgozik, ezért ők saját élményeiket oszthatták meg a lányokkal és a szüleikkel.

Az alkalmazás fejlesztéséhez minden lánynak egy notebookra és egy androidos telefonra volt szüksége mindössze. A felmerülő kérdésekre a segítők adtak választ. Az Ericsson workshopján a többi képzéstől eltérően nagyon jó volt az arány, így 17 lányra egy vezető oktató, és 9 önkéntes (mindegyikőjük fejlesztő) jutott. Az, hogy két lányra jutott egy mentor, nem csak azt jelentette, hogy senki nem maradt le a csoporttól, de azt is, hogy közvetlen, személyes információkat kaptak az informatikus szakmáról. Természetesen a lányok nem tanultak meg egy nap alatt profin kódolni, egy modulokra épülő egyszerű programnyelven írták meg az alkalmazást.

A kurzust vezető Váncsa Ildikó, aki a kutatás-fejlesztési központban dolgozík, mint szoftverfejlesztő, elmondta, hogy tapasztalata szerint a nőknek sok olyan erősségük van, amelyeket a fejlesztői munkában kiválóan tudnak hasznosítani, de alapvetően rájuk is ugyanolyan kihívások várnak a szakmában, mint a férfiakra. A legfontosabb, amit szeretett volna megmutatni a workhop során az az, hogy szó sincs unalmas, száraz munkanapokról.

„Az egynapos kurzus célja az, hogy felkeltse a figyelmet az informatika iránt. Ha valaki szeretne több ismerethez jutni, akkor várjuk a többalkalmas iskola utáni foglalkozásokra vagy a nyári táborba – mondja Koleszár Szilvi, a Skool egyik alapítója. – Azért 10-16 éves lányok jelentkezhetnek programjainkra, mert tapasztalatunk szerint ez az életkor, amikor az iskolában a lányok átesnek egy önbizalomvesztésen az olyan, fiúsnak tartott területeken, mint például az informatika. Pedig aki önbizalommal és nyitottan áll a tárgyhoz, az rájön, hogy a technikai szektor ugyanolyan színes és érdekes, mint bármely másik.” A Skool célja, hogy a fiatal lányok megismerjék az informatika alapjait, és kedvet kapjanak hozzá, hogy később akár maguk is informatikusi pályára lépjenek.

A nyár elején, pilóta projekttel induló Skool már az őszi programjain dolgozik, amelynek első állomása az Ericsson workshop volt. Mint Koleszár Szilvi elárulta, terveik szerint ebben az évben mintegy 900-1000 lány vehet majd részt a programjaikon. Ez a korosztály öt év múlva kezd továbbtanulni és tíz év múlva végez, céljuk, hogy addigra a diplomázó informatikusok 20-25 százaléka nő legyen.

„Jelenleg a végzett informatikusok mindössze 6 százaléka hölgy hazánkban. Az Ericsson Magyarországnál ezt az átlagot meghaladva, jelenleg a kollégák mintegy nyolc százaléka nő – mondta el Jakab Roland a vállalat ügyvezető igazgatója. – Globális célkitűzésünk, hogy 2020-ra munkatársaink 30 százaléka közülük kerüljön ki. Törekszünk arra, hogy minden fórumon, így a Skool újszerű programsorozatán keresztül is megmutassuk, hogy a telekommunikációs és informatikai terület is vonzó lehet számukra.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés