Connect with us

Hirdetés

technokrata

A vírusirtás nem halott

Dotkom

A vírusirtás nem halott

A vírusirtók evolúciója folytatódik.

A vírusirtás halott – ezúttal a Symantec alelnöke szerint. Valójában azonban az antivírus-megoldásoknak már 15 éve halottnak kellene lenniük. Legalábbis dr. Alan Solomon, az egyik úttörő vírusirtó cég megalapítója már ekkor ugyanezt a kijelentést tette. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb – hívja fel a figyelmet a G Data.

Bármikor, amikor új típusú kártevők jelennek meg, néhányan rámutatnak az antivírustermékek hibáira, és a kritikus gyengeségeiket okolják. A hangadók között találhatunk akár neves biztonsági szakembereket is. Azonban csodák-csodája, a vírusirtás még mindig él és virul, hiába jósolták halálát olyan sokan.

Eddy-Willems-2013-3

A hagyományos, a kártevőket azok visszafejtése alapján felismerő (úgynevezett szignatúra alapú) vírusirtás szerepe valóban csökkent az idő során. Akár azt is kijelenthetjük, hogy amikor az első, a vírusokat azok viselkedése alapján felismerő (úgynevezett heurisztikus) technológiák megjelentek, akkor a kizárólag hagyományos technológiákat alkalmazó vírusirtó szoftverek korszakának vége szakadt. A két megközelítés közötti fő különbség az, hogy a szignatúra alapú felismeréshez pontosan ismerni kell magát a kártevőt (mintát kell belőle szerezni, majd ennek működését visszafejteni, és az ellenszert elkészíteni), míg a heurisztikus működésnek „csak” annyit kell felismernie, hogy egy adott kód úgy viselkedik, ahogyan a vírusok szoktak.

„Néhány nappal ezelőtt, amikor Brian Dye, a Symantec információbiztonsági alelnöke a The Wall Street Journalnak adott interjúja során kijelentette, hogy a vírusirtás halott, valójában ugyanarra gondolt, amire Alan Solomon is rámutatott 15 évvel ezelőtt: a vírusirtás mindig is a fejlődés állapotában van, és gyakran kerül sor technológiaváltásra” – hangsúlyozza Eddy Willems, a G Data biztonsági evangélistája, az AMTSO és az EICAR szervezetek igazgatótanácsának tagja.

Alapvető védelmi vonal

Sajnálatos módon azonban a vírusirtás halott főcím könnyen félreértelmezhető, ha rossz összefüggésbe helyezzük. Ez a kijelentés a Symantec üzleti ügyfelek felé irányuló marketingstratégiájának része volt. Valójában semmi újdonság nincs abban, hogy az antivírus-megoldások az alapvető védekezést jelentik a közönséges fenyegetések ellen. De Brian Dye egyáltalán nem úgy értette, hogy az antivírus-megoldások feleslegesek. Csak annyit mondott, hogy egy cég informatikai infrastruktúrájának megvédéséhez többre van szükség, mint egy vírusirtóra. És ez kétségtelenül igaz. Ma a vállalati biztonság megtervezésében a vírusirtó szoftver használata egy kisebb, de alapvetően szükséges tételként szerepel, és a hálózat védelmét, a hálózati forgalom figyelését több rendszer intelligens együttműködésével lehet megvalósítani.

Az ingyenes akár megtévesztő is lehet

Azonban a szituáció teljesen más a privát felhasználók értelmezésében. Ebben az esetben a vírusirtás halott kijelentés a régimódi, de még mindig erős alapokon nyugvó szignatúra alapú felismerésre utal. Néhány évtizeddel ezelőtt az antivírustermékek egy (vagy kettő) keresőmotorra támaszkodtak, amelyek szignatúrákat használtak a kártékony kódok megkereséséhez. Ezeknek az időknek valóban vége! Ahogy a fenyegetések egyre bonyolultabbakká váltak, a keresőtechnológiák alkalmazkodtak az új kihívásokhoz. Ma már minden főbb antivírustermék kombinálja a hagyományos, szignatúra alapú felismerést a bonyolultabb dinamikus védelemmel. A német G Data termékei például magukban foglalják a webforgalom szűrését, az adathalászat elleni védekezést, az e-mail védelmet és a viselkedésblokkolót is, több felhő alapú technológia mellett.

eddy-willems

Sajnálatos tény, hogy a felhasználók többsége nincs tisztában azzal, hogy az ingyenes vírusirtó szoftverek többségéből ezek a technológiák részben hiányoznak. Márpedig webszűrő vagy rootkit-védelem nélkül egyetlen vírusirtó szoftver sem nyújt teljes védelmet. Így mialatt az ingyenes vírusirtó szoftvereket tapasztalatlan otthoni felhasználók tömege használja, valójában olyan hozzáértők kezébe valók, akik a hiányzó funkciókat képesek más szoftverekkel pótolni.

A fent említett általános védekezési technológiák mellett pedig sorra jelennek meg azok a kiegészítő eljárások, melyek a speciális fenyegetések elleni dedikált védelmet biztosítják. Ilyen például a trójaiak ellen a böngészők felügyeletével védelmet nyújtó BankGuard, az ExploitProtection vagy a KeyloggerProtection. A vírusirtás halott kijelentés tehát csak az olyan termékek esetében igaz, amelyeknél a gyártó nem változtatott a felismerési módszereken az elmúlt években, de egyáltalán nem igaz az élvonalbeli vírusirtó szoftverekre.

Ha nem a vírusirtó, akkor mi?

A médiában könnyű főcímeket gyártani sarkos kijelentésekkel, és úgy tűnik, hogy van egy alapvető bizalmatlanság az antivírus-megoldások hatásosságával kapcsolatban. Néhányan azt mondják, hogy a vírusirtók hasztalanok vagy akár veszélyesek is. Ez egyáltalán nem igaz.

virus-deteced00170gfy

Az internetezők folyamatosan számos fenyegetésnek vannak kitéve. Hogy hiheti bárki is, hogy jobb lenne leengedett páncéllal számítógépezni? A vírusirtó cégek naponta átlagosan 300 ezer gyanús mintát dolgoznak fel. Az eredmények bekerülnek a reaktív szignatúra alapú felismerésbe (naponta körülbelül 8-10 ezer új szignatúrát tölt le a védelmi szoftverünk), valamint a proaktív viselkedési szabályok közé. A vírusirtó megoldások gyártói szintén figyelnek és elemeznek egy szélesebb fenyegetettségi térképet, és speciális megoldásokat fejlesztenek, amelyek hatékonyan védenek a nagyobb támadások ellen. Ezres nagyságrendekben mérhető támadást blokkolnak minden egyes nap, és nem ritka, hogy a gyártók egymással is együttműködnek. Emellett néha persze hibázhatnak is, de az esetek többségében megelőzik a támadásokat. Úgyhogy ki lehet jelenteni, hogy a teljes körű, naprakész antivírustermékek jelentik a kártevők elleni legjobb védekezést, amelyhez ma egy felhasználó hozzájuthat. Az antivírustermékek evolúciója pedig tovább folytatódik.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés