Connect with us

technokrata

Újabb biztonsági hibát használt ki az NSA

Dotkom

Újabb biztonsági hibát használt ki az NSA

Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal állítólag két éve tudott a Heartbleed névre keresztelt hibáról.

A múlt héten fedezték fel az  OpenSSL 1.0.1-es kiadásában található igen súlyos, Heartbleed nevű biztonsági hibát, melynek hatására a szoftvercsomagot futtató gépek memóriájából kritikus információk kilopására volt lehetőség. A körülbelül 2 éve létező hiba az összes kiszolgáló kétharmadát tette kiszolgáltatottá.

nsableed-646x363

A legújabb, a Bloomberg által napvilágra hozott információk alapján az NSA már a megjelenése után tudott a problémáról és előszeretettel jutott hozzá adatokhoz a sérülékenységen keresztül. Tehette mindezt úgy, hogy semmilyen nyoma nem maradt a betörésnek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal természetesen tagadta a vádakat, állításuk szerint semmilyen formában nem tudtak a sebezhetőségről.

Ez már csak azért is érdekes, mert az NSA az elmúlt évek során folyamatosan efféle problémák után kutatott, márpedig egy ilyen, világraszóló hibáról “lemaradni” a hivatal működését kérdőjelezhetné meg.  Szerencsére már nincs ok az aggodalomra, a szakemberek befoltozták a kérdéses hibát.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

TAG Heuer Carrera

SmartWatch

Új luxus kollekcióval rukkolt elő a Tag Heuer

2020. szeptember 24. csütörtök
dell laptop

Kütyük

Dell laptop: iskolások számára ideális választás!

2020. szeptember 23. szerda
samsung
galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin