Már csak órák vannak hátra a 2013-as évből, úgy gondolta tehát Eric Schmidt a Google elnöke, hogy ideje egy afféle előrejelzést nyilatkoznia a jövőre nézve.
Schmidt szerint a 2014-es év egyértelműen az okostelefonokról fog szólni, gyakorlatilag mindenki ilyet vásárol majd. Szerinte a big data és a mesterséges intelligencia olyan dolgokat hoz majd, melyek segítségével az emberek olyasmiket is megtehetnek majd, amire most még nincs lehetőségük. A legnagyobb kérdésként a genetika jövőjét értékelte, “még nem tudjuk mi fog történni”. Úgy véli, hogy a DNS-ben tárolt adatok kinyerése és rendezése segítségével akár a rák ellenszere is megtalálhatóvá válik a következő évek során, igaz pontosabb előrejelzésbe már nem ment bele.
Meglepetésként saját vállalatának is odaszúrt egy kicsit, szerinte ugyanis idén lemaradtak a közösségi oldalak versenyében, ám azt ígérte, hogy ilyen többet nem fog előfordulni. Azt is megtudhattuk, hogy 2014-ben sok érdekes dologgal lép majd piacra a Google, ám nem túl meglepő módon több információt nem árult el.
Nem ez az első év, hogy a jövőre vonatkozóan elemzésekbe bocsátkozik Schmidt, ám többször is előfordult már, hogy a tervei bizony nem úgy sikerültek, ahogy azt várta. 2011-ben például úgy gondolta, hogy 2012-re már a piacon lévő legtöbb televízióba be lesz építve a Google TV szolgáltatás, ez pedig nemhogy nem teljesült, de a kaliforniai vállalat hatalmas újítása gyakorlatilag ismeretlen a felhasználók előtt.