Dotkom
Továbbra is az Apple a világ legértékesebb márkája
3 éve folyamatosan az első helyen végez a Forbes listáján az Apple.
Az igaz, hogy nem az iPhone-ból adják el a legtöbbet az okostelefonok között és az sem titok, hogy a Mac-ek piaca is messze kisebb mint a Windows alapú eszközöké, mégis egymás után a harmadik évben lett a világ legértékesebb márkája az Apple. A Forbes listáján olyan vállalatokat előzött meg mint a Microsoft, a Coca-Cola, az IBM, és a Google. A képen nem látszik, de a lista további tagjai között szerepel még a Samsung és az Intel illetve a McDonald’s, a General Electric, és a luxus ruházatot áruló Louis Vuitton.
Az egyik ok ami miatt sikeresen az élre került az Apple, az az, hogy míg ők 10 millió dollárt költenek 1 millió dollárnyi márkaértékre, addig a Samsung ugyanekkora értékre 149 millió dollárt költ. Nagy kérdés, hogy vajon továbbra is sikerül-e az élen maradni a kaliforniai vállalatnak, ehhez minden bizonnyal több újdonságra is szükségük lesz a 2014-es évben, különben átveheti a vezetést a mostanság nagy erőre kapott Microsoft.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2013/11/08/tovabbra-is-az-apple-a-vilag-legertekesebb-markaja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






