Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új szolgáltatások a Ricoh-tól

Dotkom

Új szolgáltatások a Ricoh-tól

A Ricoh bemutatja ‘Print and Beyond’ szolgáltatását a Hunkeler innovationdays rendezvényen

 A Ricoh – mint az irodai képalkotó berendezésekre, nyomdaipari megoldásokra, dokumentumkezelő rendszerekre és IT szolgáltatásokra specializálódott globális technológiai vállalat – bejelentette a Hunkeler innovationdays nevű rendezvényen való részvételét saját digitális nyomdai portfóliójával. Ezek közül sok díjra is jelölt újdonsága Európában itt fog először debütálni. A Ricoh összes megoldása az ügyfeleket segíti a nyomtatáson túlmutató alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal, melyek értéknövelő hatással bírnak. A bemutatón résztvevők (Luzern, Svájc, február 11-15.) találkozhatnak a Ricoh nemzetközi szakértőgárdájával, megismerkedhetnek az üzleti vállalkozások fellendítésének új módjaival, valamint megtudhatják, hogy hogyan növelhetik szolgáltatásaik értékét és hogyan kerülhetnek közelebb ügyfeleik igényeihez.

A bemutatón a Ricoh alkalmazásainak, szoftvereinek és hardvereinek széles skáláját tárja a látogatók elé, melyek révén a vállalatok a hagyományos nyomdai szolgáltatásokon túlmutató változásokat érhetnek el. Ez a portfólió kihasználja a nemzetközileg elismert Ricoh ProcessDirector előnyeit, amivel biztosítja az ügyfelek teljes műveletsorának integritását, biztonságát és rugalmasságát. Az általános használatútól az üzleti célra használt nyomtatóig, a Ricoh minden igényt kielégítő megoldásokat nyújt az összes üzleti vállalkozási forma számára.

ricoh_corp_logo

Ezek a következők:

InfoPrint 5000 GP – az InfoPrint 5000 inkjet flottájának kiemelkedő terméke a nyomdaipar minden igényét kielégíti és Európában elsőként fogja bemutatni az Extended Media Dryer opciót. Az InfoPrint 5000 tintasugaras család zászlóshajója a kereskedelmi, könyv és tranzakciós nyomtatási igények kielégítésére készült és az Extended Media Dryer opcióval egyetemben most először kerül bemutatásra Európában. Ez az eszköz azon ügyfelek számára jelent vonzó megoldást, akiknek kiemelkedő megbízhatóságra, széleskörű médiakezelésre, kiváló képminőségre valamint fekete-fehér és on-demand MICR opciókra van szükségük. Mint minden modell, amely az InfoPrint 5000 családba tartozik, az InfoPrint 5000 GP is széleskörű konfigurációs flexibilitást és alacsony szén-dioxid kibocsátást kínál.  Az Ink Savvy használatával a cégek növelhetik megtérülési mutatóikat, mivel a minőség romlása nélkül csökkenthetik a tintafogyást.

InfoPrint 5000 MP Monochrome – az InfoPrint 5000 MP biztosítja a könyvek, kézikönyvek és egyéb dokumentumok nyomtatását. A nagy sebességű InfoPrint 5000 MP Monochrome ideális a több toner alapú fekete-fehér rendszereket használó print shop-ok méretének konszolidálására. Hibrid konfigurációban (InfoPrint 5000 MP Monochrome párosítva egy InfoPrint 5000 GP ‘Mono plus MICR’ nyomóművel) megbirkózik a MICR adatokkal rendelkező fekete-fehér munkákkal is.

A Ricoh díjnyertes vágott papíros portfóliójának 2013 első negyedévében érkező új tagja is jelen lesz a rendezvényen, ahol meg lehet majd tekinteni kategóriavezető digitális színes nyomdai képességeit.

Ricoh ProcessDirector Express – A Ricoh TotalFlow workflow suite család legújabb tagja, egy könnyen kezelhető end-to-end munkafolyamat szoftver tranzakciós adatfolyamok kezelésére Adobe PDF formátumban. Ez a megoldás a Ricoh ProcessDirector szoftver erejét és modularitását hozza el a közepes méretű ügyfeleknek, akik mostantól profitálhatnak a Ricoh kereskedelmi és tranzakciós nyomtatásban szerzett több évtizedes tapasztalataiból. A Ricoh ProcessDirector Express Mailroom Integrity solution szkenner technológiával integrált megoldásával a Ricoh demonstrálni fogja a rendezvényen a mailpiece tracking megoldást.

TotalFlow Cadence for Publishing – Ez a megoldás segít a nyomdáknak és kis könyvkiadóknak alkalmazkodni az ultra kis példányszámú könyvkészítés legújabb trendjeihez. A megoldás lehetővé teszi a nyomtatóknak, hogy személyre szabható specifikus kritériumok alapján automatikusan kötegeljék és csoportosítsák a könyveket.

TotalFlow DocEnhancer – A TotalFlow DocEnhancer, ami egy plug-in az Adobe® Acrobat® X Pro-hoz, lehetővé teszi a szolgáltatóknak, hogy új szolgáltatásokat kínáljanak, mint például a dokumentum újratervezés és a cross media marketing, amelyekkel az olyan ügyfelek kedvében járhatnak, akik az utolsó pillanatban, az Adobe PDF munkafolyamat részeként is módosítanának a PDF fájlokon.

Digital or Offset Calculator – Ez az új eszköz, amely a Ricoh Business Driver Programme™ résztvevői számára ingyenesen elérhető, azonosítja, hogy melyik nyomdai folyamat a legmegfelelőbb egy adott munkához. A Digital or Offset Calculator használatával a szolgáltatók biztosak lehetnek benne, hogy offset és digitális nyomdagépeik a lehető legoptimálisabb és leggazdaságosabb módon működnek.

 

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés