Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hollywood-i filmstúdiók: Bort isznak, vizet prédikálnak?

Dotkom

Hollywood-i filmstúdiók: Bort isznak, vizet prédikálnak?

A legnagyobb amerikai filmgyártóktól is lazán megosztásra kerülnek a filmes tartalmak.

A hollywoodi filmstúdiók évek óta a legszigorúbb jogi eszközökkel lépnek fel a kalózmásolatok terjedésével szemben, de – amint az a német Die Welt című lap online kiadásának a BitTorrent fájlmegosztó hálózat által készített felmérés eredményeire hivatkozó cikkéből kiderül – maguk is a legnagyobb fájlmegosztók közé tartoznak.

27567_1_loltt_hollywood_studio_ips_caught_pirating_movies_using_bittorrent

“A kalózmásolat bűncselekmény” – ezzel a jelmondattal folytatnak közel egy évtizede kampányt az illegális másolatok ellen a filmkölcsönző vállalatok, de maguk a hollywoodi stúdiók is a rendelkezésükre álló legszigorúbb jogi eszközökkel lépnek fel az internetes fájlmegosztó hálózatokon folyó “cserekereskedelem” ellen.
A fájlmegosztással kapcsolatos hírekre szakosodott amerikai Torrentfreak blog azonban még karácsony előtt “kiteregette a szennyest”: a BitTorrent fájlmegosztó hálózat Scaneye elemző szolgáltatásával együttműködésben összevetette a legnépszerűbb filmletöltések forrásait a hollywoodi stúdiók statikus IP-címeivel.  Az adatok kiértékelése a stúdiók szempontjából felettébb kínos eredménnyel zárult.
Amennyiben az adatok helyesek, a Disney, a 20th Century Fox, a Sony Pictures, a Warner Bros. és a Paramount Pictures maga is osztott meg tartalmat a torrenthálózaton. Feltételezhetően olyan figyelmetlen alkalmazottaknak köszönhetően, akik saját számítógépeiken a fájlmegosztó szolgáltatások előtt nyitott tárhelyeken helyeztek el oda nem való tartalmat. Sőt, a filmstúdiók számítógépein konkurens filmgyárak termékeinek kalózmásolataira is rá lehetett bukkanni.
A torrent fájlmegosztó hálózat azon az elven működik, hogy a rendszeren belül minden letöltött anyag bárki számára elérhetővé válik a letöltést végző számítógépen a sávszélesség optimális kihasználására és a terhelés megosztása érdekében.  Az elemzés a Paramount IP címein talált például olyan Lionsgate-sikerfilmet, mint Az éhezők viadala vagy a Warner Bros. Táncoló talpak 2 című filmjét. A Warner Bros. gépein fellelhető volt egyebek között a The Expendables – A feláldozhatók 2, a Sony gépein pedig a 20th Century Fox által készített Jégkorszak 4: Vándorló kontinens.
A Torrent elemzése a filmstúdiókat nemcsak, hogy kényelmetlen, de nehezen védhető helyzetbe is hozta. Az a hasonló esetekben felhozott magyarázat, hogy “csak kalózmásolatok után nyomoztunk”, így teljes mértékben hiteltelenné vált. A Scaneye szakemberei a filmstúdiók IP-címei mellett zeneipari cégek és számos ország kormányzati szerveinek “digitális ujjlenyomatára” is rábukkantak kutakodásaik közben: az amerikai igazságügyi minisztérium mellett a listán szerepelnek még egyebek között a német Bundestag és a brüsszeli Európai Parlament számítógépeinek címei is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés