Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bolt nélküli boltot nyitott a HTC Európában

Dotkom

Bolt nélküli boltot nyitott a HTC Európában

Ázsiában már vannak hagyományos boltjai a tajvani gyártónak, most Európában nyitogatja a szárnyait.

Az Apple, a Samsung vagy a Microsoft után itt egy újabb gyártó, mely úgy döntött, hogy a szolgáltatót kihagyva önálló életre kell és saját áruházat nyit. Most éppen Európában, és a HTC esetében nem is beszélhetünk igazi, a szó hagyományos értelmében vett boltról. Nem, mert egy sarkot vagy egy asztalt nem hívnék igazán boltnak, bár tény, hogy itt csak a gyártó saját eszközei és kiegészítői kaphatóak. A HTC tehát megnyitotta első „boltját” Németországban, méghozzá a hamburgi Saturn-ban. Az arra tévedő vásárlók, érdeklődők pedig bátran kipróbálhatják az európai piacra szánt legújabb modelleket, nyomogathatják a Windows Phone 8X-et, a 8S-t vagy a One X+ -t is, mint ahogy kipróbálhatják a Beats Audio kiegészítőit is, a hangfalakat, fej- és fülhallgatókat egyaránt. A megoldást kicsit olcsónak és prosztónak is érezhetnénk így a fotó alapján, de talán élőben nem lehet annyira gáz egy elektronikai szaküzlet egyik sarkában üvöltetni a tesztkészüléket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés