Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itthon sem lesz álom többé az elektronikus levéltár

Dotkom

Itthon sem lesz álom többé az elektronikus levéltár

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. közbeszerzési eljárás keretében megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt.-vel az informatikai fejlesztésről.

Mára már elkészült egy-egy számítógépes terem a konzorciumban – a NISZ-en kívül – részt vevő Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és Budapest Főváros Levéltárában (BFL), továbbá egy világszínvonalú szkennert is üzembe állítottak a teljes mértékben európai uniós forrásra alapozó projekt keretében. Az elektronikus levéltári projektben ezután felépítik a szükséges infrastruktúrát, hogy a náluk található “információbázissal élni tudjanak”. Az elektronikus iratok archiválása komoly kihívást jelent majd, ugyanis fontos, hogy az iratok olvashatóak legyenek és megtartsák hitelességüket. Ezt a megyei levéltárakban is el kell majd érni.

Az iratok internetes közzétételéhez azokat digitalizálni kell, s ez 83 kilométernyi iratnál “óriási költség”, egyúttal szoftverek segítségével meg kell oldani az adatvédelmet is. A projekt célja a levéltárak hardver-szoftver alapinfrastruktúrájának megteremtése az elektronikus iratok szakszerű átvétele és megőrzése érdekében. Ennek során az Európában legelterjedtebb szoftvermegoldásokat alkalmazzák majd, ezzel Magyarország is kapcsolódik a nemzetközi levéltári együttműködési rendszerhez.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés