Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google nekiment az Apple-nek

Dotkom

A Google nekiment az Apple-nek

A keresőóriás nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy tiltsák be az Államokban az iEszközöket.

Az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung háborújának egy fontos állomásához érkeztünk pénteken. Az eredményt mindenki tudja: az amerikai esküdtszék és a bíróság példátlan módon meszelte el a Samsungot, mely táptalaja lehet egy esetleges Apple-Google (iOS-Android) háborúnak is. Az Apple tegnap, két nappal a határidő lejárta előtt már be is adta azon Samsung-készülékek listáját, melyeket be kíván tiltatni az Egyesült Államokban. Ezen a listán zömmel Galaxy S II készülékek szerepelnek különböző szolgáltatói konstrukciókban. De a Google se volt rest.

Most érett be a házasság
A Google még tavaly döntött úgy, hogy felvásárolja a szintén amerikai Motorola mobiltelefon részlegét mintegy 12 milliárd dolláros áron (ne felejtsük, az Androidot is felvásárolta, nem saját fejlesztés). Ezért a pénzért nem csak készülékeket meg egy komplett céget kapott, hanem sok-sok szabadalmat, melyek egy részét szerintük az Apple megsértette, ugyanis számos olyan technológiai eljárást alkalmaz a készülékeiben, melyeket immár a Google birtokol. A Google beadványa szerint hét ilyen ponton sérti Cupertino a felségvizüket: a legnagyobb talán a 4S egyik fő vonzereje, a Siri maga, néhány GPS-alapú emlékeztető és videólejátszó szabadalom is. És a Google nem pénzt akar.

Tiltsák be!
A Mountain View-i keresőóriás cég nem kártérítést akar, hanem annyit kér a bíróságtól, hogy tiltsák meg az iPadek, iPodok, iPhone-ok behozatalát az Egyesült Államokba. Mivel a készülékek a kínai Foxconnban készülnek, így ez gyakorlatilag nem jelent mást, mint hogy a saját piacáról szorítanák ki az Apple-t. Ha a beadványból tárgyalás lesz, akkor az minden idők legnagyobb bírósági összecsapásává válhat. Hogy az ügynek lesz nyertese és vesztese, az nem kétséges, de a legnagyobb vesztesek a felhasználók lesznek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés