Connect with us

Hirdetés

technokrata

Steve Jobs szava a törvény által védve

Dotkom

Steve Jobs szava a törvény által védve

A Samsung számára tiltott lett az elhíresült Steve Jobs idézet használata a bíróságon.

Azon már szerintem senki sem lepődik meg, hogy a Samsung és az Apple a bíróságon csatázik egymással. Azon már azt hiszem többen, ha azt mondom, hogy ezután Steve Jobs mondatait nem lehet a bíróságon az Apple ellen felhasználni. Történt ugyanis, hogy – felnőttek számára is elfogadható – indok híján a Samsung képviselői egy elhíresült Jobs idézettel próbáltak alátenni a konkurensüknek. Jobs ugyanis anno lopott terméknek nevezte a Google rendszerét, és kijelentette, hogy minden erején azon lesz, hogy elpusztítsa a föld színéről.

A Samsung ügyvédhadseregének ez biztos nagyon fájt és bepróbálkoztak, de nem sikerült, így a következő, július 30-án tartandó bírósági „beszélgetésen” egyik fél ügyvédje sem érvelhet Jobs ördögi mondataival. Szerintem ez nem is baj, egy elhunyt mondataival példálózni amúgy is ízléstelen és végtelenül gyermeteg. A Samsung kontra Apple bírósági csatározás legújabb epizódját látták, hamarosan, – sajnos – folytatjuk!



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés