Connect with us

Hirdetés

technokrata

Céges weboldal 3 lépésben, olcsón

Dotkom

Céges weboldal 3 lépésben, olcsón

A hazai honlapfejleszto.hu rendszeren keresztül egyszerűen, olcsón, pár nap alatt professzionális weboldalhoz juthatnak a magyarországi kis- és középvállalatok.

Napjainkban, kevés terület létezik, amely olyan dinamikusan fejlődik, mint az internet  és a hozzá kapcsolódó technológiák. Egyre többen ismerik fel, hogy cégük, vállalkozásuk sikerességéhez, elengedhetetlen a megfelelően átgondolt és elkészített weboldal, amelyen keresztül a cég bemutatkozhat, terméket vagy szolgáltatást kínálhat, potenciális ügyfeleket szerezhet, illetve a már meglévő ügyfeleit informálhatja.

Az internetes megjelenés, weblapkészítés, fontossága mára már nem kérdés: saját honlapja segítségével vállalkozása bekapcsolódhat a világháló vérkeringésébe, kommunikálhat, értékesíthet. Ma már több száz, több ezer lehetőség kínálkozik az interneten a céges weboldal kialakítására, azonban sokszor az igény felmerülését követő kérdések és a lehetőségek tárháza közötti nehéz választás az, ami lelassítja a weboldal elkészítésének folyamatát. Sőt, azt is tudjuk már, hogy a „minden családban van egy weboldal készítő srác” – filozófia is sok kockázatot rejt magában: az éppen ráérő unokaöcs, vagy gyermek 1-2 év múlva már nem biztos, hogy hasonló lelkesedéssel fogja menedzselni céges oldalunkat, annak minőségéről nem is beszélve.

Hogyan kezdjek neki?

A weboldalkészítés előtt háromfontos kérdést érdemes átgondolni:Mit szeretne a weboldalon bemutatni?Mi a célja weboldalával? És hogyan szeretné mindezt megvalósítani?Példáulha aszépségszalonom előnyeit, újdonságait szeretném bemutatni, akkor elsősorban az új vendégek csábítása lehet az elsődleges cél.Emellett azonban az új szolgáltatások rendszeres bemutatásaugyanúgy kaphat némi hangsúlyt, mint például a vevőkkel való folyamatos kommunikáció az oldalhoz kapcsolódó Facebook-on keresztül. Vagy ha például egy kereskedelmi cég vagyunk, akkor elsődleges célunk lehet az interneten keresztüli értékesítés, mely inkább e-kereskedelmi jellegű oldal felépítését indokolja, az informatív, bemutatkozó-jellegű webes megjelenés helyett.

Minden esetben fontos, hogy magunkat próbáljuk bemutatni tehát azt, hogy a leendő weboldallal milyen célokat tudunk elérni és ne csak „mert muszáj”-alapon, vagy kedvtelésből kezdjük el webes megjelenésünk építését.

Megvalósítás három lépésben

A honlapfejleszto.hu weboldalon egy részletes kérdőív kitöltést követően kiválaszthatjuk a nekünk leginkább tetsző ingyenes weboldal mintát, melyet érdemes a már meglévő logónkhoz, vagy arculatunkhoz megfelelően kinéznünk. Természetesen lehetőség van egyedi weboldal arculatok kiválasztására is, mely lépéseket követően minden esetben a sajátcégemneve.hu domain név megadásával és amegfelelő weboldal készítési csomag kiválasztásával folytatódik a folyamat.

Második lépésben a honlapfejlesztő két napon belül emailt küld, melyben a már elkészült weboldalt is mellékeli a felhasználónak és kezdetét veheti a tartalomfeltöltés.

A harmadik lépésben az összeállított szövegeknek megfelelően a honlapfejleszto.hu feltölti a tartalmi anyagokat és kulcsrakészen véglegesíti az interneten a sajátcégemneve.hu weboldalt, amit mindenki megtekinthet, valamint bemutatjuk Önnek, hogyan módosítsa azok tartalmait önállóan a későbbiekben.

A már 49.900 Ft-tól elérhető szolgáltatás további előnye, hogy a fentieken kívül a továbbiakban könnyen kezelhető, teljes adminisztrációs rendszert is kap az oldal alá, mellyel önállóan módosíthatja tartalmait, így a későbbiekben nem lesz ránk utalva a módosításhoz



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés