Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megvásárolta a UPC a RubiCom kábelhálózatát

Dotkom

Megvásárolta a UPC a RubiCom kábelhálózatát

Ezzel a tranzakcióval mintegy 63 ezer előfizetéssel gyarapodott a UPC tábora.

A UPC Magyarország Kft. a hatósági jóváhagyást követően megvásárolta az ország nyolcadik legnagyobb kábelszolgáltatója, a RubiCom Zrt. 80 településen mintegy százezer háztartást elérő, jelenleg 63 ezer kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást nyújtó hálózatát.

A UPC az MTI érdeklődésére a vételárat nem közölte, csupán azt, hogy több milliárd forintért vásárolta meg a hálózatot. A hálózaton a szükséges műszaki továbbfejlesztést követően a UPC májustól indítja el saját kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatását.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően a UPC Magyarország pénteken zárta le az ügyletet, amelynek révén elsősorban Pest megyében nő ügyfeleinek száma. A UPC közleménye szerint az előfizetőknek semmit nem kell tenniük, mivel az általuk korábban megkötött szolgáltatási szerződések továbbra is érvényben maradnak. A szolgáltató-váltásról minden érintett előfizető személyre szóló levélben kap részletes tájékoztatást az elkövetkező napokban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés