Dotkom
Fizetősek lesznek a netes portálok
Szlovákiában fizetőssé válnak a weboldalak.
Szlovákiában az internetes médiumok megállapodtak abban, hogy mindannyian bevonulnak egy internetes fizetőkapu mögé és – közérdekű híreik kivételével – csak havi átalánydíj ellenében teszik elérhetővé tartalomszolgáltatásuk bizonyos, külön érdeklődésre számot tartó részét.
A kéthetes kísérleti periódus hétfőn vette kezdetét, és május másodikán lép működésbe a fizetőkapu, a “Paywall”. Egy tavaly végzett felmérés szerint a szlovák polgároknak közel fele elveti a fizetős internetes hírszolgáltatás gondolatát, de a Paywall projektet vezető két vállalat, a NextBig és az Etarget ennek ellenére kivitelezhetőnek tartja az elképzelést, tekintettel arra a szinte egyöntetű pozitív fogadtatásra, amire az ország tartalomszolgáltatói körében talált.
Mindössze néhány bulvár portál utasította el a csatlakozást.
A projektvezető vállalatok más kisebb európai országban is meg kívánják honosítani elképzelésüket. A felhasználóknak havi 2,90 euró körüli átalánydíjat kell majd fizetniük a projektben részt vevő tartalomszolgáltatók weboldalainak eléréséért. Az általános hírek továbbra is ingyenesen állnak a felhasználók rendelkezésére, fizetni csak a sporthírek, a szórakoztató tartalom, a videó szolgáltatás, a vélemény rovatok, az archívumok, illetve egyéb más, speciális érdeklődésre számot tartó részterület híreinek eléréséért kell majd.
A “Piano” nevet viselő szlovák kezdeményezés egyike annak a számos próbálkozásnak világszerte, amelyekkel tartalomszolgáltatók próbálják pénzzé tenni szolgáltatásaikat, részben csökkenő hirdetési bevételeik ellentételezésére.
Mind a három nagy szlovák napilap, a Hospodarske Noviny üzleti napilap, valamint a Pravda és az SME politikai napilap bevonul a fizetőkapu mögé, egy sport napilap, két vezető magazin, egy tévécsatorna, egy IT magazin és egy videó portál kíséretében, azaz alig néhány ingyenes hírforrás marad meg.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/20/fizetosek-lesznek-a-netes-portalok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]