Connect with us
Hirdetés

technokrata

Zaklatták a közösségi oldalon, öngyilkos lett

Dotkom

Zaklatták a közösségi oldalon, öngyilkos lett

A Bebo közösségi oldalon terrorizálták az angol diáklányt, mielőtt öngyilkos lett.

Megan Gillan 15 éves angol diáklány fájdalomcsillapítókkal vetett véget az életének télen, miután egy közösségi oldalon kritizálták a ruháit és a külsejét az osztálytársai. Megan korábban kijelentette, hogy nem hajlandó iskolába menni, mivel a tanulótársai pokollá teszik az életét, írja a Telegraph.

#img2#

“Azt hiszem, hogy Megan azért vette be a tablettákat, mert vagy rosszul akart lenni másnap, hogy ne kelljen iskolába mennie, vagy pedig fel akarta hívni a figyelmet a problémáira. Voltak olyan osztálytársai, akik nem hagyták, hogy figyeljen az órákon, ezért azt kérte az iskolától, hogy egy külön szobában tanulhasson. Ezek után az iskola engedélyezte, hogy a rossz magaviseletű gyerekek számára fenntartott szobában tanuljon, ahol azok a diákok szoktak, akik megkeserítették az életét. “- mondta el Margaret Gillan, Megan anyja a fiatal lány halála miatt tartott meghallgatáson.

A meghallgatás során azt is vizsgálták, hogy a közösségi oldalakon közzétett üzenetek szerepet játszhattak -e Megan öngyilkosságában. “A fiatalok a Facebook, a Bebo és a mobiltelefonok segítségével kommunikálnak. Ami ezeken az oldalakon zajlik, azt nem tudja ellenőrizni az iskola. Sajnos ma már a diákok zaklatása az iskola falain kívül is folytatódik – mondta el Pauline Holt, Megan iskolájának a munkatársa.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/zaklattak-a-kozossegi-oldalon-ongyilkos-lett/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés