Connect with us

Hirdetés

technokrata

Visszaestek a Macintosh eladások Amerikában

Dotkom

Visszaestek a Macintosh eladások Amerikában

Hat év után először adott el kevesebb Macintosh számítógépet az Apple az Egyesült Államokban az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban.

Több mint egy százalékkal kevesebb számítógépet adott el az Apple Amerikában idén az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban. A Macintosh eladások száma az IDC elemzőcég vizsgálata szerint az egy évvel korábbi 1,14 millió darabról 1,13 millió darabra esett vissza.

Meglepő módon az Apple-nek az eladások csökkenése ellenére is sikerült a részesedését közel fél százalékkal, 7,6 százalékra növelnie a személyi számítógépek piacán az Egyesült Államokban. A növekedést valószínűleg a Dell piacvesztésének köszönheti, mivel a korábban az amerikai eladások negyedét produkáló gyártó, 15 százalékkal kevesebb számítógépet értékesített a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban.

Az első üzleti negyedévben idén hét százalékkal estek vissza a számítógép eladások világszerte, Amerikában azonban csak három százalékos volt a csökkenés. Az Egyesült Államokban az öt legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező számítógép gyártó közül egyébként csak a Dell-nek és az Apple-nek csökkentek az eladásai, a HP, az Acer és a Toshiba növelni tudta az értékesített személyi számítógépeinek a mennyiségét. Elemzők szerint az eladások jelentősebb csökkenésétől a netbookok népszerűvé válása és az árak csökkentése mentette meg a gyártókat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés