Dotkom
Továbbra is vezet a Nokia
Jelentés a finnek háza tájáról.
A piacvezető mobilgyártó bejelentette, hogy 2009 harmadik negyedévének végén 38 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett, vagyis körülbelül ugyanannyival, mint a megelőző negyedévben, illetve az előző esztendő hasonló időszakában. Az elmúlt három hónapban világszerte mintegy 108,5 millió darab Nokia mobiltelefon talált gazdára, ami negyedéves szinten 5 százalékos növekedésről tesz tanúbizonyságot, ellenben éves szinten 8 százalékos visszaesést jelent.
A harmadik negyedévben forgalomba került Nokia készülékek átlagára 62 euró volt – e tekintetben sem negyedéves, sem pedig éves szinten nem tapasztalható változás. A cég nettó eladásai 9,8 milliárd eurót tettek ki, ami szekvenciálisan 1 százalékos, az előző év hasonló időszakához képest viszont már mintegy 20 százalékos csökkentést jelent.
2009 harmadik negyedévében egyébként globálisan mintegy 288 millió mobiltelefont adtak el a gyártók, ami mind negyedéves, mind pedig éves szinten 7 százalékos visszaesést jelent. A Nokia jelenleg úgy látja, hogy 2009-ben összességében mintegy 7 százalékot fog zsugorodni a piac, ami a korábbi 10 százalékos előrejelzéshez képest már némileg több bizalomra ad okot.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/tovabbra-is-vezet-a-nokia/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





