Dotkom
Tovább erősödött a Microsoft új keresője
A nemrégiben bemutatott Bing keresőmotor további piaci részesedést szerzett múlt héten, de egyelőre még nem ér a Google vagy a Yahoo nyomába.
“Egész jó kezdeti eredményeket értünk el”, mondta el Steve Ballmer egy detroiti konferencián. A Microsoft részesedése a Bing bemutatása előtt 9,1 százalék volt, a megjelenés hetén, június 1-e és 5-e között 11,3 százalék, és az azt követő héten 12,1 százalékát szolgálta ki az amerikai piacnak. Májusban a Google részesedése 65, a Yahoo-nak 20,1 százalék volt, a Microsoft 8 százalékával szemben.
Az elemzők és a befektetők már kíváncsian várják a júniusi havi adatokat, hogy kiderüljön, a kezdeti eredményeket képes-e a szoftveróriás megtartani. Mindenközben a Google újabb feszültséget keltett a két cég között, az Apps Sync for Microsoft Outlook szoftverével. Úgy tűnik, a keresőcég email és naptár szinkronizációs szoftvere elérhetetlenné teszi az adatokban való keresést az Outlookban.
A Google tudomást vett a problémáról, és a Google Apps termékmenedzsere, Chris Vander Mey blogbejegyzése szerint már dolgoznak a probléma megoldásán, a Microsoft mérnökeivel közösen, írta meg a Reuters.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/tovabb-erosodott-a-microsoft-uj-keresoje/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





