Connect with us
Hirdetés

technokrata

Tesznek a figyelmeztetésre az illegális letöltők

Dotkom

Tesznek a figyelmeztetésre az illegális letöltők

A rendszeres kalózkodóknak kiküldött figyelmeztető levelek nem beszélik le a felhasználókat tevékenységük felfüggesztéséről.

Csupán az ISP-k részéről figyelmeztetésben részesülők 33 százaléka hagy fel illegális tevékenységével, derült ki egy Wiggin felméréséből, ugyanakkor a letöltők 80 százaléka meggyőzhető, ha kilátásba helyezik a netszolgáltatás beszüntetését. A cég médiajogászai több mint 1500 brit fogyasztót kérdeztek meg digitális médiával kapcsolatos szokásairól.

A kormány június mutatja be a Carter Reportot, amiben ajánlásokat fognak megfogalmazni az internet-szolgáltatóknak, hogy milyen technikai megoldásokkal lépjenek fel a kalózkodókkal szemben, például a sebesség csökkentésével. A Wiggin elemzője szerint egy levél biztos, hogy nem elég.

A tanulmányból az is kiderült, hogy az ISP-k számára jövedelmező üzletág lehetne egy fix-áras szolgáltatás, aminek keretében a fogyasztók filmeket, zenéket, játékokat tölthetnének le. A 20-34 éves férfiak átlagosan 48, a nők 39 fontot hajlandóak lennének fizetni havonta. A netezők átlagosan 26 fontot fizetnének, hogy kedvenc online forrásukat továbbra is használhassák.

További érdekesség, hogy a megkérdezettek 7 százaléka kifejezetten szeretné tévén elérni ugyanezeket a tartalmakat, azonban az összes résztvevő 49 százaléka szerint túl nehéz egy tévé és a számítógép összeköttetése. A kutatást végző cég szerint rövid időn belül nagy robbanás várható a televízióra szánt netes szolgáltatások körében. A tévégyártóknak kellően olcsó, és könnyen kezelhető eszközöket kell majd piacra dobniuk, hogy meggyőzzék ezt a réteget, írta meg a BBC.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/tesznek-a-figyelmeztetesre-az-illegalis-letoltok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés