Dotkom
Levinson kilépett a Google igazgatótanácsából
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság az Apple és a Google összefonódásait vizsgálta, Levinson pedig mindkét cég igazgatótanácsának a tagja volt.
Arthur Levinson kilépett a Google igazgatótanácsából. A távozás oka, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a Google és az Apple kapcsolatát vizsgálta, Levinson pedig mindkét cég igazgatótanácsának a tagja volt.
A Google nem indokolta meg Levinson távozását. A Genetech nevű céget is vezető Arthur Levinson több mint öt éven keresztül volt a keresőjéről ismert cég igazgatótanácsának a tagja, az Apple vezető testületében pedig kilenc éve dolgozik.
“A Google, az Apple és Levinson helyesen jártak el, mert felismerték, hogy, ha az egymással versengő cégek igazgatótanácsainak közös tagjai vannak, az sértheti a szabad versenyt és sikerült a pereskedést megelőzve eloszlatniuk az aggályokat”- mondta Jon Leibowitz a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnöke Levinson távozása kapcsán.
Korábban Levinson mellett Schmidt is tagja volt mindkét cég igazgatótanácsának, augusztusban azonban kilépett az Apple vezető testületéből. Schmidt azzal indokolta a lemondását, hogy a Google olyan termékeket fejleszt, amik az amerikai számítógépgyártó termékeinek a riválisai lehetnek.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság Schmidt lemondása után tovább vizsgálta a két cég közötti kapcsolatokat, mivel a két vállalat sok területen szorosan együttműködik, annak ellenére, hogy egymás versenytársainak számítanak a böngészők és a mobil operációs rendszerek piacán.
Arthur Levinson továbbra is a tagja marad az Apple igazgatótanácsának. A Google nem közölte, hogy be fogja -e tölteni Levinson helyét a cég vezető testületében, írja az AP.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/levinson-kilepett-a-google-igazgatotanacsabol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





