Connect with us
Hirdetés

technokrata

Lecsaptak a Facebook hackerek

Dotkom

Lecsaptak a Facebook hackerek

Milyen szerencse, hogy ezen hackerek tevékenységét abszolút a jó szándék vezérli.

A Control Your Info (CYI) nevezetű csoportosulás a napokban közel háromszáz Facebook csoport felett gyakorlatilag pillanatok alatt akadálytalanul át tudta venni a hatalmat. Ezúttal szerencsére nem rosszindulatú hackerek állnak az akció mögött, hanem olyan jóérzésű fiatalok, akik szimplán a népszerű közösségi hálózat sebezhetőségére szeretnék felhívni a figyelmet.

A CYI rájött arra, hogy a Facebookon rengeteg olyan online csoport létezik, mely adminisztrátor nélkül tengeti az életét. Ezzel önmagában véve még nem is lenne probléma, az viszont már igen aggasztó, hogy ezekbe az admin nélküli csoportokba gyakorlatilag bárki beregisztrálhatja magát adminisztrátornak. A hackerek elmondása szerint ők nem tettek egyebet, minthogy a Google segítségével rákerestek az admin nélküli Facebook csoportokra, ott adminnak regisztrálták magukat, majd pedig saját nevükre (CYI) átkeresztelték a csoportokat, amire persze még a logójukat is gyorsan ráaggatták.

A CYI által meghackelt 289 Facebook csoport adatait természetesen elmentették az önkéntes aktivisták, és persze a figyelemfelkeltő akció után rendben vissza is szolgáltatják azokat.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/lecsaptak-a-facebook-hackerek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés