Dotkom
Kihalt a CeBIT
Egyre kevesebb látogatót és kiállítót vonz a legnagyobb európai számítástechnikai szakvásár, a CeBIT. A rendezvény fő témája idén a környezetvédelem és az informatika volt.
Húsz százalékkal kevesebb kiállító jelent meg idén a hannoveri informatikai és számítástechnikai kiállításon, mint egy évvel korábban és nagy feltűnést keltő bejelentéseket sem tettek a rendezvényen részt vevő cégek. Az eseményt Angela Merkel, német kancellár és Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója nyitotta meg. A kormányzó arra bíztatta az informatikai cégeket, hogy szálljanak szembe a válsággal és elmondta, hogy a vesztesek nyafognak a győztesek pedig előre mennek. Merkel egy ötszáz millió eurós mentő csomagot jelentett be IT cégek számára.
A rendezvényen bemutatták az ASUS Eee Keyboard-ot, ami egy Commodore 64-hez hasonló billentyűzet-számítógép, ami a háztartásokban már megtalálható monitorokat, illetve frissebb tévéket használhatja megjelenítőként, hisz rendelkezik VGA- és HDMI-csatlakozókkal is. Az innovatívnak nevezett termékek közül az egyik legérdekesebb, egy olyan AA akkumulátor volt, melyet USB-porton keresztül lehet tölteni. A kiállítás magyar szereplői többek közt egy digitális Rubik – kockával jelentkeztek idén. A legnagyobb médiafigyelmet azonban, azzal sikerült elérnie a vásárnak, hogy az egykori Terminátor robotokkal ismerkedett az egyik pavilonban – adta hírül a HWSW.hu informatikai magazin.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/kihalt-a-cebit/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





