Connect with us
Hirdetés

technokrata

EU Kamara: Kína gondolja újra az internetes-szűrő bevezetését!

Dotkom

EU Kamara: Kína gondolja újra az internetes-szűrő bevezetését!

Az Európai Unió Kínai Kereskedelmi Kereskedelmi Kamarája arra sürgette Pekinget, hogy gondolja újra az ellentmondásos internetes szűrő bevezetését, mivel az szerinte komoly kételyeket ébreszt biztonsági, személyiségi szempontok miatt.

Az EU kamarája egyetért azon törekvésekkel, hogy a gyermekeket meg kell védeni az internet “veszélyesebb” tartalmától, ám előnyösebbnek tartaná egy egészséges és nyitott párbeszéd lefolytatását a szülői felügyelettel kapcsolatban – derült ki a kamara közleményéből.

A kínai kormány korábban bejelentette hogy július elsejétől csak olyan számítógépeket lehet forgalmazni az ázsiai országban, melyekre telepítve van egy honlapok blokkolására alkalmas szoftver, a Green Dam-Youth Escort. A szűrőprogram a kormány szerint ártalmas oldalak listáját tartalmazó, folyamatosan frissülő állami adatbázis segítségével szabályozza a számítógépek böngészőinek a működését. A kínai vezetés célja a szűrőprogram használatának kötelezővé tételével a hivatalos nyilatkozatok szerint az volt, hogy megóvja a fiatalokat az interneten található káros, pornográf tartalmaktól.

Kínai ellenzékiek szerint azonban a kormány a szoftver segítségével a szexoldalak mellett a politikával foglalkozó, nem a hivatalos álláspontot képviselő oldalak elérését is blokkolni fogja. Ai Weiwei kínai művész, aki a pekingi olimpiai stadion tervezésében is részt vett, ezért arra kérte kínaiakat, hogy tiltakozásul a szűrőprogram bevezetése ellen, ne internetezzenek július elsején. Weiwei a Twitter közösségi oldalon közzétett felhívásához, azóta számos kínai internetező csatlakozott.

A WTO (World Trade Organization, Kereskedelmi Világszervezet) országai közül az Egyesült Államok és az Európai Unió és Japán ítélte el legélesebben a drákóinak titulált új szabályozást, írja a Reuters.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/eu-kamara-kina-gondolja-ujra-az-internetes-szuro-bevezeteset/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés