Dotkom
Egy éve van blokád alatt YouTube Törökországban
A török internet-szolgáltatók már egy éve blokkolják a népszerű videomegosztóhoz való hozzáférést.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nyilatkozata szerint egy ilyen eljárás méltatlan egy olyan országhoz, amely azt állítja magáról, hogy demokratikus. A szervezet az követelte, hogy a hatóságok semmisítsék meg a bírósági ítéleteket, melyek lehetővé tették tiltást. Ráadásul a döntés a MySpace-t, és a Dailymotion-t is érintette.
A videomegosztó, és a többi szájt letiltását három ankarai bíróság határozata alapján rendelték el, de a döntéseiket nem indokolták meg. Az RSF szerint a kormánynak a honlapok elérhetetlenné tétele helyett, az internet használatára vonatkozó szabályozáson kellene dolgoznia. A jelenlegi törvények alapján az ügyészség 24 órán belül letilthatja azokat az oldalakat, amelyek öngyilkossággal, pedofíliával, drogokkal, vagy pornográfiával kapcsolatos információkat tesznek közzé, illetve megsértik Mustafa Kemál Atatürk emlékét, olvasható az SG.hu-n.
A blokád azért is érthetetlen, mert a YouTube azóta már eltávolította a kifogásolt tartalmakat. Először 2007-ben volt hasonló eljárás szájt ellen, de akkor két nap után újra engedélyezték a hozzáférést, majd további két alkalommal volt ideiglenesen letiltva az oldal. A mostani blokád tavaly január óta tart.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/egy-eve-van-blokad-alatt-youtube-torokorszagban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





