Dotkom
Csak a szép emberek regisztrálhatnak egy társkereső oldalon
Világszerte elérhetővé válik a héten egy társkereső oldal, melyen csak vonzó emberek regisztrálhatnak.
Ha valaki a Beautlifulpeople.com nevű honlapon szeretne társat találni magának, először a fotóját kell feltöltenie az oldalra. Ezután a társkereső lap regisztrált tagjai döntenek arról, hogy eléggé vonzónak találják -e ahhoz, hogy elfogadják a jelentkezését. A tagok átlagosan ötből egy embert találnak eléggé vonzónak, és idáig körülbelül 180000 ember jelentkezését fogadták el.
A gyönyörűek társkereső oldala néhány éve indult el Dániában. A lap üzemeltetői azóta már más országokban, többek közt Amerikában, Japánban és az Egyesült Államokban is lehetővé tették a szép embereknek, hogy egymásra találjanak a honlapon keresztül, a héten pedig a világ összes országából elérhetővé fogják tenni a szolgáltatásukat.
“Egyáltalán nem tartom felszínes dolognak, ha az emberek olyanok társaságát keresik, akiket szépnek tartanak. A felhasználóknak elegük van abból, hogy végtelen mennyiségű pénzt és időt áldozzanak arra, hogy kicsit sem vonzó emberekkel ismerkedjenek meg az interneten”- mondta el az oldal egyik vezetője Greg Hodge a Telegraph-nak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/csak-a-szep-emberek-regisztralhatnak-egy-tarskereso-oldalon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





