Dotkom
Állami támogatásért versengenek Amerika internetes cégei
Az új amerikai kormányzat 900 milliárdos gazdaságélénkítő csomagjából jelentős összeget szán a szélessávú internet szolgáltatások fejlesztésére az elmaradottabb régiókban. Civil szervezetek attól tartanak, hogy a támogatások a szektor cégeit gazdagíthatják, anélkül, hogy a kitűzött célok megvalósulnának.
A tudományos oktatás javítása, a megújuló energia előállításának támogatása és a szélessávú internet sebességének növelése szerepelnek azok között célok között, melyekre közel 900 milliárd dollárt fordít az amerikai kormány az elkövetkező évek során. Az elmaradott és vidéki területek szélessávú internet ellátásának biztosítását 10 milliárd dollárnyi támogatással, hitellel és 100 millió dollár adókedvezménnyel segítik elő. Az adókedvezmények az ország legnagyobb internet szolgáltatói, míg a támogatások és hitelek a kisebb vállalatok számára lehetnek kedvezőek.
Obama gazdaságélénkítő csomagjának nem csak a munkahelyteremtés a célja, olyan beruházásokat szeretnének elindítani, amik hosszú távon növelik az ország versenyképességét. Civil szervezetek azonban attól tartanak, hogy egy nem megfelelően végrehajtott program a vállalatok zsebébe tömheti az adófizetők pénzét, miközben az eredeti célok közül szinte semmi sem valósul meg.
“Noha támogatjuk az adókedvezmények lehetőségét, nem szeretnénk, ha olyan beruházásokat támogatna a kormány, amik kedvezmények nélkül is megvalósulnának, hiszen ez nem teremtene új munkahelyeket.” – nyilatkozta a Reutersnek Derek Turner a Free Press nevű szervezet egyik vezetője. A támogatások elosztásában fontos szerepet játszik majd, hogy az amerikai internet felügyelő szerv és a pénz elosztásáért felelős hivatalok hogyan értelmezik majd a gazdaságélénkítő rendeletben szereplő, “internet szolgáltatás nélküli”, “nem megfelelően ellátott” és “nyílt szolgáltatás” szavakat.
Ez utóbbi a civil szervezetek és Google szerint azt jelenti, hogy a kormánynak csak olyan szolgáltatást volna szabad támogatnia, ami nem korlátozza a felhasználókat a letöltött adatforgalom alapján, például nem hozza hátrányos helyzetbe azokat, akik gyakran töltenek le filmeket, mert csak ez vezethet el a befektetések növekedéséhez az internetes tartalomszolgáltatások területén.
Az internet hozzáférést biztosító vállalatok, mint a Verzion vagy az AT&T persze ellenzik az elképzelést és szerintük, ez a befektetések csökkenéséhez vezet. Nézeteltérés van a nagy és kisebb internet szolgáltatók között is a támogatás elosztásának legjobb módjáról. A kisebb cégeket tömörítő Vidéki Mobilszolgáltatók Szövetsége (RCA), olyan biztosítékok beépítését szeretné a támogatásokról szóló rendeletbe, ami meggátolná, hogy a legnagyobb szolgáltatók befolyásolják az elosztás folyamatát. Ugyanakkor elemzők szerint a támogatások nem feltétlenül a nagy cégeknek kedveznek, hiszen ők leginkább az adókedvezményekben érdekeltek, azok mértéke viszont nem akkora, hogy igazán befolyásolni tudná egy nagyvállalat befektetéseit.
Barack Obama azt ígérte, hogy az állami befektetésekről ezentúl átláthatóan és részletesen tájékoztatják majd a nyilvánosságot. Az átláthatóság és a jelenleg is zajló nyilvános vita sokat segíthet abban, hogy az adófizetők pénze megfelelő helyre kerüljön.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/allami-tamogatasert-versengenek-amerika-internetes-cegei/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





