Connect with us
Hirdetés

technokrata

A GFI Software felvásárolta Kathariont

Dotkom

A GFI Software felvásárolta Kathariont

A menedzselt levélszűréssel foglalkozó cég felvásárlását követően új biztonsági szoftverekkel fogja bővíteni a kínálatát a GFI.

A HoundDog Technology júliusi megszerzését követően a GFI Software újabb cégfelvásárlásról tett bejelentést. A GFI a los angelesi bázisú Katharion felvásárlásával még ebben a negyedévben SaaS-alapú levélszűréssel, anti spam és antivírus termékekkel bővíti szolgáltatásainak körét.

Walter Scott, a GFI vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a GFI stratégiájának következő lépése az, hogy az ügyfelek még több lehetőség közül választhassanak, ha levélszűrésről van szó: szűrhessenek akár a saját hálózatukban, akár a ‘felhőben’ vagy akár ezek kombinációjával attól függően, mi a leghatékonyabb a cég számára.  

Az új szolgáltatással a GFI a jövőben olyan széleskörű kiegészítő illetve határvédelmi megoldásokat kínál, mely a helyi e-mail biztonsági rendszerrel rendelkező vállalatoknak valamint az ilyen rendszerrel nem rendelkezőknek egyaránt megoldást nyújt. A menedzselt szolgáltatással például a vállalatok a spamek 90%-át képesek blokkolni még a távolban, és ezáltal csökkenteni tudják a sávszélesség költségeit illetve a szerverükre érkező levélszemét mennyiségét. 

A GFI spam-szűrő és vírusírtó megoldásai kompatibilisek bármely levelezőrendszerrel, így egyaránt működnek Microsoft, Novell, Apple és Linux környezetben. Mind a hosztolt, mind a határvédelmi megoldások biztosítják a levélforgalom folyamatosságát, így ha az ügyfél levelezőszervere leáll, a GFI szolgáltatása a beérkező leveleket tárolja, és addig is lehetőséget biztosít az azokra való válaszolásra, amíg a szervert helyreállítják.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/a-gfi-software-felvasarolta-kathariont/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés