Dotkom
A 100 legjobb munkahely
A Fortune magazin amerikai listáját egy üzleti analitikai cégóriás vezeti.
A Fortune magazin minden évben összeállítja “A 100 legjobb munkahely” rangsorát, amelynek élére idén az SAS került. A budapesti irodával is rendelkező vállalatot egészségügyi és családtámogatási programja, valamint a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtésére tett erőfeszítései segítették az első helyre. A cég tizenhárom éve szerepel a kiemeltek között, összesen hétszer került már a legjobb tízbe, valamint ötször a legjobb ötbe.
A rangsort egy kutatóintézettel együttműködve állították fel idén is, a felmérés alkalmával pedig olyan kérdéseket tettek fel a véletlenszerűen kiválasztott beosztottaknak, amelyekkel a vezetés hitelességét, a munkahellyel való elégedettséget, vagy a csapatszellemet ismerték meg. Külön audit során feltérképezték a vállalatok kultúráját, kompenzációs politikáját, illetve olyan elemeket is, mint a belsőkommunikáció és a diverzitás.
Az Észak-Karolinában található cégközpontban dolgozók ingyenes egészségügyi ellátásban, gyermekvállalási támogatásban, egy közel hatezer négyzetméteres rekreációs és fitneszközpont térítésmentes használatában részesülnek, valamint a vállalat wellness programokat szervez munkavállalóinak. A SAS emellett ügyel a tehetségek felfedezésére, fejlesztésére és megtartására. A fizetésemelés és a gyors előrejutás mellett új feladatokkal, nagyobb felelősséggel járó megbízásokkal, a helyi vállalatoknál regionális karrierrel is igyekszenek megtartani a magasan képzett kollégákat.
Egy 2009-es felmérés szerint Magyarországon az 1000 főnél több embert foglalkoztató nagyvállalatok közül az Ericsson szerepel az első helyen, vagyis hazánkban ennél a cégnél a legjobb dolgozni. A 250-1000 alkalmazottat foglalkoztató cégek kategóriájában az FGSZ Földgázszállító Zrt. végzett az első helyen, a 250 fő alatti kategóriában pedig a Kulcs-Soft Nyrt. lett az aranyérmes.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/a-100-legjobb-munkahely/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





