Connect with us

Hirdetés

technokrata

Figyelmeztet a Telekom, nem lesz meg a várt profit

Dotkom

Figyelmeztet a Telekom, nem lesz meg a várt profit

A várakozásoknak megfelelő adatokat közölt a Magyar Telekom első féléves jelentésében, a menedzsment azonban figyelmeztet, a kormányzati megtakarítások miatt nem teljesül az idei tervük. Az osztalékpolitikán nem terveznek változtatni.

Az osztalék még nincs veszélyben
 

Nem tarthatók a Magyar Telekom vezetésének idei tervei – figyelmeztetett a gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató. A Magyar Telekom vezére szerint egy kormányhatározat alapján a vagyonkezelés területén az állam idén 20 milliárd forint megtakarítást kíván elérni, ami érinti az it- és telekommunikációs szolgáltatásokat is. A kormány által kért árengedmények következtében 5-7 milliárd forint negatív hatásra számít az árbevétel és az EBITDA terén is. Bár az év vége felé a cég szolgáltatásai iránti keresletet meghatározó gazdasági mutatók javulására számítanak, azonban a fenti kormányzati kezdeményezés negatív hatása következtében bevételük és EBITDA-juk is várhatóan a korábban közzétett célkitűzéseknél nagyobb mértékben fog mérséklődni.

Jelenleg úgy kalkulálnak, hogy a bevétel 6-8 százalékkal, míg a rendkívüli tételek nélkül számított EBITDA 7-9 százalékkal csökken 2010-ben – írta az elnök-vezérigazgató. Figyelembe véve a fenti negatív hatásokat és a készpénztermelés melletti erős elkötelezettséget, úgy döntöttek, hogy mérséklik az idei évi Capex-célkitűzésüket. Az eredeti öt százalékkal szemben jelenleg körülbelül 10 százalékkal kevesebb Capexet terveznek a tavalyi költéshez képest – folytatta.

A gyorsjelentés ugyanakkor nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak. A társaság 297,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei első félévben, ez mindössze 600 millió forinttal marad el a Bloomberg elemzői konszenzusától. A nettó nyereség azonban mindössze 32,4 milliárd forintra rúgott, ami elmaradt a várakozásoktól. Az első félév során megtermelt EBITDA 119,5 milliárd forint lett, ez 250 millió forinttal több az előzetesen becsültnél. Az árbevétel összességében 7,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakához képest.

A csökkenés oka elsősorban az, hogy a hangalapú vezetékes és mobilbevétel – és a forint erősödése miatt ráadásul a külföldi leányvállalatoktól származó árbevétel is – mindhárom országban (Macedónia, Magyarország és Montenegró) kevesebb lett forintban.

Az EBITDA 8,8 százalékos mérséklődése mellett az EBITDA ráta 40,1 százalékos volt az időszakban. A csökkenés még nagyobb lett volna, ha az egyszeri tételek hatásait kiszűrjük, ezekkel korrigálva az amortizáció, az adó- és kamatfizetés előtti eredmény 9,9 százalékkal esett.

A Magyar Telekom részvényeseire jutó nettó eredmény 27,5 százalékos csökkenésének elsődleges oka tehát az EBITDA jelentős visszaesése volt, s ezt csak részben tudta ellensúlyozni a nettó pénzügyi költségek csökkenése. Jelentősen nőtt a nyereségadó is, elsősorban a halasztottadó-kötelezettség egyszeri, 5,2 milliárdos növekedése miatt. A júliustól hatályos változások értelmében ugyanis Macedóniában az eredménytartalék azon része, amely várhatóan osztalékként kerül kifizetésre külföldi illetőségű tulajdonos részére, nyereségadóval terhelt.

A nettó adósságállomány 297,1 milliárd forintra mérséklődött a tavaly fél év végi 311,9 milliárd forintról. Ezzel a nettó eladósodottsági ráta, azaz a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya a fél év végén 34,1 százalékra rúgott.

Nem változik a Magyar Telekom osztalékpolitikája annak ellenére sem, hogy a kormányzati intézkedések hatására idén a korábban vártnál alacsonyabb árbevételre és eredményre számít a társaság – mondta Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes tegnapi tájékoztatóján. A gyorsjelentést követően az első elemzői kommentárok is egy nagyjából 70 forint körüli osztalék kifizetésének reális voltáról szóltak.

A kormányzati intézkedések miatt kieső bevételek pótlásának módjáról még nem tudott pontosan nyilatkozni a szakember, de utalt arra, hogy jelentősen visszafogták beruházásaikat. Kusch ugyanakkor nem számít arra, hogy a kormányzat jövőre is hasonló kéréssel állna elő, azaz a szerződések újratárgyalását kérnék. Jelenleg a 2011-es üzleti év tervezésének közepén tartanak, ezért erről még nem kívánt beszélni. Túl sok a bizonytalanság, nem tudni, hogy megfordul-e a válság – fogalmazott. Az viszont várható, hogy a következő három évben csökkenni fog a tradicionális távközlési termékek szerepe és az ebből származó bevételek, ugyanakkor nő az új szolgáltatásoké (tv, informatika), azt nem tudni, hogy ez a két trend hol fogja keresztezni egymást – Kusch arra számít, hogy 2013-ban már növekedési pályára áll a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés