Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vége a Sony-tévéknek

Dotkom

Vége a Sony-tévéknek

A Sony eladja a szlovákiai Nyitrában működő gyárát a tajvani Hon Hai gyártáskiszervező cégnek.

A 2500 emberrel évi négymillió tévét gyártó vállalat „reális áron” cserél gazdát – nyilatkozta a Sony szóvivője. A japán elektronikai cég tovább folytatja a Sir Howard Stringer elnök-vezérigazgató által indított átszervezés, amelynek következtében 2008 vége óta 57 gyárából tizenötön adott túl.

A lépést alapvetően a költségcsökkentés indokolta. A Sony-nak már nem érte meg, hogy tovább sanyargassa beszállítóit, ezért a tevékenység kiszervezése mellett döntött, azonban tíz százalékot a jövőben is megtart.

Préda István, a cégeladásokat szervező MB Partners vezetője szerint a nyomott áron eladott cégeknél gyakori, hogy az eladó megtart egy kisebbségi üzletrészt, hogy továbbra is belelásson a könyvekbe. Ráadásul, ez, a szakmában „butaság elleni biztosításnak” nevezett technika arra is jó, hogy ha a portéka később szárnyalni kezd, az eladó részesedjen a jövőbeni potenciálban, és kevésbé fájjon neki, hogy rossz döntést hozott.

Korábban úgy tűnt, hogy a kisméretű LCD-k gyártásában még lát fantáziát a Sony, most azonban inkább veszteséggel eladja 2005-ben a Seiko Epso-tól vett yasui gyárát is a Kyocerának.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés