Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy kézben a Vodafone vezetése

Dotkom

Egy kézben a Vodafone vezetése

Április 1-jétől Beck György (képünkön) a Vodafone Magyarország Zrt.

elnöke, vagyis ekkortól egy kézben összpontosul a cég irányítása, hiszen Beck 2007 januárjától a cég vezérigazgatója (első hároméves kinevezését tavaly decemberben hosszabbították meg újabb három évre). A magyar csapat elismerésének tartja ezt a tulajdonosi döntést, amiről szerdán tájékoztatta a sajtó képviselőit. Beck a vállalathoz érkezésekor első teendői között új stratégiát alakított ki és átszervezte a mobiltelefon-társaság struktúráját; ekkor a Vodafone-nak 2,1 millió előfizetője volt Magyarországon, napjainkban pedig 2,6 millió. A Beck-időszak alatt indult el egy új regionális ügyfélszolgálati központ Miskolcon – ahol még 150-200 fővel kívánják növelni a most 150-es létszámot -, illetve nyílt meg a cég magyarországi pénzügyi központja, itt körülbelül 300-an dolgoznak és több mint 200 főt akarnak felvenni.

A csökkenő piacon a hatékonyságnöveléssel sikerült megőrizniük a cég profitabilitását – emelte ki Beck György -, s ezzel a Vodafone-családban is “bezzeg” lett a magyar leányvállalat, igaz, ez azzal is járt, hogy több vezető munkatársukat elcsábították a csoport más vállalatához. Beck kezdetben arra számított, hogy a magyar mobilpiacra harmadikként érkező Vodafone hátrányát rövidebb idő alatt ledolgozhatják, mára be kellett látnia, hogy ebben tévedett. A mobilinternet terén kisebb lemaradásban volt riválisaihoz képest, ma már a T-Mobile mögött a Pannonnal szoros versenyben a másodikak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés