Connect with us

Hirdetés

technokrata

Folytatódhat a mobilfúziós hullám

Dotkom

Folytatódhat a mobilfúziós hullám

A Deutsche Telekom (DT) tanulmányozza a Sprint Nextel, a harmadik legnagyobb amerikai mobiltelefon-társaság felvásárlásának lehetőségét – adták hírül brit és amerikai források.

A hír csak néhány nappal az után szivárgott ki, hogy a T-Mobile nagy-britanniai vállalata fuzionált az Orange-al, létrehozva a legnagyobb brit mobilcéget, az elemzők szerint konszolidációs hullámot indítva el ebben az ágazatban. René Obermann, a DT vezérigazgatója előremenekül, miután elsősorban a cég amerikai és brit vállalatait okolta azért, hogy a társaság az első negyedévet 1,1 milliárd eurós veszteséggel zárta. Az amerikai T-Mobile, az ottani piac negyedik helyezettje a Sprinttel együtt már sikerrel szállhat harcba a második helyért 78,2 előfizetőjével. A Sprint piaci értéke jelenleg 10,6 milliárd dollár, s bár a Deutsche Telekomé ennek mintegy hatszorosa, a felvásárláshoz tőkeemelésre lesz szüksége, amiben nyilván számít állami segítségre is, miután részvényeinek 32 százalékát a berlini kormány birtokolja.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés