Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IPR-Insights lett az év szoftvergazdálkodási partnere

Dotkom

Az IPR-Insights lett az év szoftvergazdálkodási partnere

A Microsoft egy olyan magyar céget díjazott “Az év Microsoft-partnere” díjjal, amely még sose adott el Microsoft-licencet. Az IPR-Insights úttörő szerepet játszott Magyarországon a szoftvergazdálkodási kultúra terjesztésében, amelynek egyik haszonélvezője a redmondi társaság.

A Microsoft néhány napja mutatta be a 2009-es “Az év Microsoft-partnere” díjának nyerteseit és döntőseit. Az évente kiosztott díj azokat a Registered, Certified és Gold fokozatú partnereket jutalmazza, akik példaértékű megoldásokkal látták el ügyfeleiket az elmúlt évben. A díj nyerteseit és döntőseit a világ minden tájáról beérkező, közel kétezer nevezés közül választották ki, annak alapján, hogy mennyire elkötelezetten használják a Microsoft technológiáit az ügyfelek igényeihez igazodó, nemzetközileg is jelentős megoldások nyújtására. A döntősök között ebben az évben is szerepel egy magyar cég, az IPR-Insights Kft., amely a Software Asset Management Partner of the Year (az év szoftvergazdálkodási partnere) kategóriában került a legjobb három közé.

Az IPR-Insights pályázatának címe Comprehensive software asset management services, azaz Átfogó szoftvervagyon-kezelési szolgáltatások. A pályázatban azt mutatta be a cég, hogy a szoftvereszköz-menedzsment informatikai, jogi és számviteli területein nyújtott magas színvonalú szolgáltatások milyen módon segítették az ügyfelei problémáinak megoldását, mint például a racionális és költséghatékony gazdálkodást vagy a jelentős megtakarításokat.

A zsűri fontosnak tartotta, hogy az IPR-Insights úttörő szerepet vállal a magyar szoftvergazdálkodási kultúra fejlesztésében: az ISO 19770 szabvány honosításával (MSZ ISO/IEC 19770-1), a vállalatok számára nyújtott képzési programokkal, szakértői megjelenéseivel és a piaci szereplőkkel közösen folytatott kitartó sajtókommunikáció segítségével sikerült elérni, hogy a magyar vállalatok mára a szoftvergazdálkodást a nagyvállalati informatika elengedhetetlen feladatai közé sorolják.”Az elismerés azt mutatja, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett munka nemzetközi szinten is jelentős minőséget képvisel. Különösen értékes ez az elismerés annak tudatában, hogy az IPR-Insights egyedüli független szoftvergazdálkodási tanácsadóként került a döntőbe, úgy, hogy fennállása óta egyetlen Microsoft-licencet sem értékesített. Az, hogy a világ legnagyobb szoftvergyártójának ránk esett a választása, elsősorban kollégáimnak és az általuk képviselt szakértelemnek köszönhető, ezért büszke vagyok a csapatomra” – nyilatkozta Zsoldos Sándor, az IPR-Insights ügyvezetője. Hozzátette, a Microsoft konferenciáján rengeteg újdonságról hallott, amelyek egyrészt a szoftvertechnológiát, másrészt a velük kapcsolatos gazdálkodási tevékenységet érintik, és amelyek a magyar ügyfeleik számára is fontosak lesznek a közeljövőben.

A Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Drajkó László elmondta: “Örömmel jelenthetjük ki, hogy most már rendszeresen, évről évre van olyan hazai üzleti partnerünk, amelyet világviszonylatban is elismer a Microsoft, és a legjobbak közé sorolja. Ez a díj a kategóriája miatt is nagyon értékes számunkra, mivel az IPR-Insights olyan területen dolgozik, mely a hazai vállalatok racionális szoftverhasználatát és szoftvereszköz-gazdálkodását segíti. Örömmel üdvözöljük és támogatjuk minden ügyfelünk törekvését, akik szoftvereikkel tudatosan gazdálkodnak, s most, ebben a gazdaságilag feszített helyzetben úgy tekintenek szoftvereszköz-állományukra, mint a hatékony üzletvitel kulcsára, amellyel szignifikáns működésiköltség-megtakarítást érhetnek el az üzleti agilitás és a versenyképesség feladása nélkül.”Magyarországon a Microsoft körülbelül négyezerre teszi azon viszonteladók számát, akik valamilyen Microsoft-terméket rendszeresen értékesítenek. Ebből mintegy kétezer cég a partnerprogramba regisztrált tag, köztük több mint nyolcvan Gold és hetven Certified Partner is van. A Microsoft partneri programja számos előnyt és lehetőséget biztosít a regisztrált tagok számára, amit a partneri kör kiterjedtsége is bizonyít.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés