Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szlovákiából Magyarországra hozott termelést a Samsung

Dotkom

Szlovákiából Magyarországra hozott termelést a Samsung

A dél-szlovákiai Galántán működő Samsung Electronics Slovakia átcsoportosította a plazmatévék gyártását magyarországi testvérüzemébe.

A termelés áthelyezése a gazdasági világválság és a régiós nemzeti fizetőeszközök gyengülésének következménye. A változás 400 alkalmazottat érintett, akik a társaság más részlegein kaptak munkát- közölte Katarína Holecová, a Samsung szlovákiai szóvivője. A TASR szlovák hírügynökség hozzátette: az átszervezés csökkenti a logisztikai költségeket is, ugyanis a tévék moduljait már eddig is Magyarországon állították elő. Az lcd-tévék gyártásának központja továbbra is Szlovákiában marad. Az elmúlt évben a plazmatévék adták az össztermelés 20 százalékát, idén ez az arány öt százalékra mérséklődik. A SITA szlovák hírügynökség tudomása szerint minden bizonnyal a tajvani AU Optronics társaság áll a Trencsénben létrehozandó lcd-képernyő-gyártó üzem mögött. A 200 millió euróból megvalósuló beruházás nyomán 3000 munkahely létesül. Sajtóértesülések szerint a nagyberuházás iránt Lengyelország és Csehország is érdeklődött. Az AU Optronics a világ harmadik legnagyobb lcd-panel-gyártója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés