Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vitatják a Pannon szerződési feltételeit

Dotkom

Vitatják a Pannon szerződési feltételeit

Az Európai Bíróság (EB) április 2-án tartja a tárgyalást a Pannon GSM és egy Békés megyei rokkantnyugdíjas előfizető közötti jogvita ügyében.

A fogyasztókkal kötött szerződésekben a szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a közösségi jog alapján nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve – áll a bíróság közleményében. A fogyasztókkal szerződő cégek előszeretettel tesznek bele olyan feltételt a szerződésbe, amely szerint a szerződésből eredő jogvitára kizárólagosan illetékes bíróság – az általános, az alperes lakóhelyét követő illetékességi szabálytól eltérően – a cég székhelye szerint illetékes vagy ahhoz közel található bíróság lesz. Így sokszor az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő vidéki kisfogyasztók arra kényszerülnek, hogy a díjhátralékból eredő jogvitájukat Budapesten vagy a főváros környéki városokban – ahol többnyire a szolgáltatók székhelye van – rendezzék. Ebben az ügyben a Pannon és egy Békés megyei előfizető közti jogvitában eljáró Budaörsi Városi Bíróság az EB ítélkezési gyakorlatának pontosítását kéri. A luxembourgi testület korábbi ítéleteiben már megállapította, hogy a nemzeti bíróságok fogyasztói szerződések esetében hivatalból vizsgálhatják azon szerződési feltétel tisztességtelenségét, amely a kereskedő vagy szolgáltató székhelye szerinti bíróság illetékességét köti ki. A magyar bíróság különösen e vizsgálat szempontjainak meghatározását várja az EB-től.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés