Connect with us
Hirdetés

technokrata

Több száz új munkahelyet teremt az IBM

Dotkom

Több száz új munkahelyet teremt az IBM

Székesfehérvári szolgáltatóközpontjának fejlesztésével 290 új munkahelyet teremt az IBM Magyarországon.

A számítástechnikai szoftverrendszerek távfelügyeletével foglalkozó, tízéves központ bővítéséhez az IBM Data Storage Systems Kft. félmilliárd forintos közvetlen támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gazdaságfejlesztési operatív programja (GOP) keretében. Az ITD Hungary közleménye szerint a beruházást, amely a már meglévő szolgáltatások körét is érinti, a vevői igények bővülésével indokolta a kft., az új munkahelyek többségét magasan képzett szakemberek töltik majd be. Korábbi sajtóértesülések szerint a beruházás teljes összege eléri a 2,3 milliárd forintot. A Napi érdeklődésére a társaságnál nem kívántak felvilágosítást adni a beruházás részleteiről. Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója szerint a szolgáltatóközpontok létesítésével kapcsolatban a külföldi befektetők élénken érdeklődnek Magyarország iránt. A szervezet jelenleg hét szolgáltató típusú beruházásról tárgyal, ezek összesen mintegy háromezer új munkahely létrehozását jelenthetik.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/03/11/tobb-szaz-uj-munkahelyet-teremt-az-ibm/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés