Dotkom
A Microsec megmentené az Ügyfélkaput
Felajánlotta segítségét a Microsec Kft.
a Miniszterelnöki Hivatalnak az Ügyfélkapu megmentésére – áll a cég közleményében. Az Ügyfélkapun szombaton ütött hatalmas rést egy máig még meg nem határozott hiba, minek folytán a regisztrált látogatók a saját adataikat nem látták, mindenki másét viszont igen. Az Ügyfélkapu tegnap elérhető volt, de a magyarorszag.hu kormányzati portál nem.
A kormányzati portál működése során alapvetően az ügyfél és a szerver közötti adatkapcsolatot biztosítja. Ezt úgy lehet elképzelni, mint egy csővezetéket, amelyben az adatok áramlanak a felhasználó és a hatóságok között, és a csővezetékben az adatok nincsenek titkosítva – vázolta a problémát Vanczák József, a Microsec Kft. ügyvezetője. A cég szerint akkor lehetne elkerülni a hasonló problémákat, ha az adatok maguk is titkosak lennének, így azok csak a jogosult hatóságok számára lennének hozzáférhetők. “Így amennyiben a csővezeték meghibásodik, például szivárog vagy illetéktelenül megcsapolják, az adatok akkor sem lennének értelmezhetők illetéktelenek számára” – tette hozzá az ügyvezető.
A Microsec egyébként pár hete esett el egy korábban biztosnak tűnő – a cégbírósági papírok elektronikus kezelésével összefüggő – megbízástól, a Magyar Államkincstár ugyanis szerződést bontott vele. A két szervezet az elektronikus cégbejegyzési rendszer indításakor került kapcsolatba: a bejegyzéshez igazolni kell, hogy az ügyvéd befizette az illetéket, az igazolást pedig a MÁK-nak kell kiállítani.
A csővezetékben az adatok nincsenek titkosítva
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/02/09/a-microsec-megmentene-az-ugyfelkaput/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





