Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Magyar Telekom a nyugalom szigete

Dotkom

A Magyar Telekom a nyugalom szigete

A Magyar Telekomot eddig nem érte el a válság, konzervatív tőkeszerkezete és erős készpénztermelő képessége folytán felkészülten várja annak hullámait. Az akvizíciók és az osztalék továbbra is prioritás – mondta el a Napinak Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató, akivel Czenthe Szabolcs tőkepiaci és akvizíciós igazgató társaságában beszélgettünk. Nem tartanak a negyedik mobilszolgáltató megjelenésétől, ugyanakkor a versenyt már így is megfelelőnek érzik.

– A nyugalom szigetének tűnik egy telekomcég a mostani válságban, valóban így van ez?- Inkább intő jeleket láttunk eddig környezetünkben, a válság minket közvetlenül nem érintett. Hosszú évekig a “cash is trash” mentalitás uralkodott, most átvette ennek helyét a “cash is king” szemlélet. Ilyen szempontból kifejezetten jól állunk: a társaság készpénztermelő képessége kiváló, hitelstruktúrája egészséges, mind méretét, mind lejárati szerkezetét tekintve. Forrásaink – amelyek nagy része az anyavállalattól kapott hitel – forintalapúak, egyedül a BUBOR hullámzásai érintették valamennyire. Míg az elmúlt években a piac eladósodottságunk mértékét konzervatívnak tartotta, most ez előnnyé változott. Úgy érezzük, ha elér minket a válság, akkor nem a pénzügyi oldalról fog, hanem a reálgazdaságon keresztül. A vállalatot ugyanakkor nem kell átstrukturálni, a válság csak bátorít minket, hogy gyorsítsuk fel a fejlesztéseket.- Milyen hatással lesz reálgazdasági oldalról a válság a cégre, van-e nemzetközi példa arra, hogyan viselkedik egy feltörekvő ország távközlési piaca recessziós környezetben?- Olyan mértékű visszaesésre, mint a mostani, nem nagyon van példa. Bármilyen hatása is lesz azonban a visszaesésnek, a társaság létét nem fogja fenyegetni. Pontos előrejelzéseket most nem tudunk adni, de a negyedik negyedéves eredmények bejelentésével egy időben közzétesszük ez évre vonatkozó várakozásainkat.- Nem vetődött fel, hogy a Deutsche Telekom esetleg erőforrásokat csoportosít át, s ez kedvezőtlenül érintheti a Magyar Telekomot?- Nem, a prioritások nem változtak a csoporton belül, és a Magyar Telekomnál sem. A stratégiai célok és fontossági sorrendjük is változatlan. Elsődlegesen meg kívánjuk őrizni jelenlegi tőkeszerkezetünket, értékteremtő akvizíciókban gondolkodunk és stabil osztalékfizetésben.- Jelent-e ebből a szempontból bármilyen lehetőséget a válság?- A mostani válságnak kettős hatása van. Egyrészt ilyen időszakokban a privatizációs értékesítések visszaesnek, mivel értelemszerűen az eladáskor elérhető ár csökken, s emiatt egyik kormányzat sem szeretné magát utólagos támadásoknak kitenni. Ugyanakkor a kereskedelmi akvizíciók területén élénkülhet a piac és élénkülést is tapasztalunk. Változást jelent, hogy a nagyobb tőkeáttétellel operáló szereplők – amelyek eddig többször voltak versenytársaink – lehetőségei beszűkültek.- Milyen irányban vizsgálódnak?- Alapvetően három területen látunk lehetőségeket. Ezek a média és a tartalomszolgáltatás, a kábeltársaságok, s végül, de nem utolsósorban az informatika, rendszerintegráció területe. Ez utóbbi piacon részesedésünk jelenleg 10-12 százalékos, és a piac konszolidálódására számítunk.- Melyek a beruházások fő irányai?- Tovább fejlesztjük a mobilinternetes, szélessávú adatátviteli szolgáltatásunkat és az optikai szálas adatátviteli technológiákat. Az optikai szálas technológiáknál egy ésszerű szabályozási környezet kialakítására várunk. Az optikai szálas fejlesztésekre idén 10 milliárd forint körüli összeget költünk, hosszú távon mintegy 40 milliárd forintos összköltséggel számolunk. Ennek forrása a cég által megtermelt készpénz, a tervezett CAPEX-be ez teljesen belefér, tehát nem növeli eladósodottságunkat. Emiatt nem változik osztalékpolitikánk sem.- Azért is szükséges az optikai hálózat fejlesztése, hogy tovább növeljék a szélessávú fix hálózat színvonalát. De ezzel nem a mobilinternetnek teremtenek házon belül konkurenciát?- Úgy véljük, hogy a jövőben bármennyire is jó minőségű lesz a mobil átviteli technológia, mindig érvényesülni fognak a rádiótechnológia korlátai a vezetékes hálózathoz képest. A vezetékes hálózaton átvihető adatmennyiség nagyságrendekkel felülmúlja a rádiós hálózat kapacitását, és ez a különbség, véleményünk szerint, a jövőben is fenn fog maradni. Azonban ha mindkét technológia rendelkezésünkre áll, akkor a forgalmat sokkal jobban tudjuk optimalizálni a technológiák között, hiszen felméréseink szerint a mobilhálózaton generált internetforgalom jelentős része otthon zajlik. Ebbe az irányba mozdult el a technológiai fejlődés is, gondoljunk például a Femtocellre. A két szolgáltatás így szerintünk nem versenyez, hanem kiegészíti egymást, így előnyben vagyunk versenytársainkkal szemben.- A Magyar Telekom egy ideje “double triple play” szolgáltatóként definiálja magát. Eközben a többi szolgáltató hasonló termékekkel rukkol elő, mekkora lehet a konkurencia?- A T-márkák tavalyi átmárkázása, illetve a T-Home megjelenése jelentősen erősítette az ügyfelek szemében is a double triple play (vezetékes és mobilinternet, televízió és telefon – a szerk.) szerepünket. Amit mi nyújtunk, az valóban double triple play, hisz egy jogi identitásból, egy kézből tudjuk nyújtani az internet-, televízió-, telefonszolgáltatásokat, s azt mások nehezen fogják tudni utánozni.- A Magyar Telekom-csoport valójában akkor tekinthetné magát double triple play szolgáltatónak, ha a mobiltelevíziós piacon is komolyan jelen lenne. Mikorra várható ez? – A jelenlegi technológián, a hsdpa-n keresztül nyújtott mobil-tv-szolgáltatás ugyan elfogadható, de nem biztosít ideális minőséget. Ennél kedvezőbb eredményt hozna a dvb-h technológia, amely már létezik Magyarországon is, de ahhoz, hogy ez a felület sikeres legyen, ki kell hogy forrjon egy életképes üzleti modell, amit a mobil-, a tartalomszolgáltatók és a készülékgyártók is támogatnak. A piacon jelenleg korlátos számban vannak jelen azok a végfelhasználói készülékek, amelyek támogatják a dvb-h-t, hiszen a gyártók is kivárnak, hogy eldőljön, melyik lesz a sikeres technológia a mobil-tv-szolgáltatásra. Mi tehát nem tudunk egyedül dönteni ebben a kérdésben, de egy-két éven belül világosabb lesz az út, ami egy igazi mobiltelevíziós élményhez szükséges.- Rövidesen kiderül, hogy megjelenik-e újabb mobilszolgáltató a piacon. Egy új szereplő veszélyeztetné-e a Magyar Telekom pozícióit?- Nem félünk semmitől, s már bebizonyítottuk, hogy erre nincs is okunk, a harmadik szereplő megjelenésekor is tartani tudtuk pozícióinkat. Nem tartunk tehát egy újabb szolgáltatótól, akinek nem lesz könnyű feladata, hisz egy jó, minőségi szolgáltatási szint van a piacon, a piac ráadásul eléggé telítődött, s mi pedig elég jól felkészültünk a versenyre. Egyébként úgy tartjuk, hogy egy negyedik szolgáltató nélkül is megfelelő a versenyhelyzet a piacon, s a tarifák folyamatosan esnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés