Connect with us
Hirdetés

technokrata

Okos mobil 30 forintért vagy ingyen

Dotkom

Okos mobil 30 forintért vagy ingyen

Hűségnyilatkozatért cserébe fillérekért kínálnak okos mobilokat egyes telefoncégek.

A mobiltelefon-piac polarizálódására lehet számítani idén: a fogyasztók vásárlóerejének csökkenése nyomást gyakorol a közepes árú készülékekre, míg az olcsó mobilok és az egyes operátoroknál fillérekért elérhető okos telefonok kereslete jól tarthatja magát.

Az előbbire példa a finn Nokia legegyszerűbb mobilja, ami kevesebb, mint 50 dollárért elérhető, az utóbbira a Vodafone nagy-britanniai akciója, amelyben 18 hónapos hűségnyilatkozatért ingyen adja a RiM BlackBerry Storm telefonját, illetve a svéd TeliaSonera AB egyik csomagja, amelyben 2 éves szerződésben 1 korona (12 dollárcent) az Apple iPhone-jának ára.

A mobiltelefon-eladások 8 év óta először csökkenhetnek 2009-ben – a Citigroup elemzői szerint 13, a Nokia prognózisa szerint 5 százalékkal. A legnagyobb nyomás a közepes piaci szereplőkre, a Sony Ericssonra, a Motorolára és az LG Electronicsra fog nehezedni, a Nokia viszont – amely minden másodpercben 15 telefont szállít le megrendelőinek – a 2008-as 38-ról 40 százalék fölé emelheti piaci részesedését.

Az okos telefonok piacán ugyanakkor az Apple és a RiM is jól fog muzsikálni, részben éppen a Nokia rovására. A finn cég ugyanis ebben a szegmensben csak a harmadik helyen áll a világpiacon. Szakértők szerint hátrányát 6-12 hónap alatt hozhatja be.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/01/21/okos-mobil-30-forintert-vagy-ingyen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés