Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olcsóbbak lehetnek a laptopok karácsonyra

Dotkom

Olcsóbbak lehetnek a laptopok karácsonyra

Siralmas karácsonyi szezonra számítanak az asztali és hordozható PC-k gyártói.

Rémisztő lesz a karácsonyi szezon a komputergyártók számára is – ez a rejtett üzenete annak, hogy az Intel gyorsjelentésében az emelkedő profit az előre jelzettől elmaradó árbevétellel társult. A társaság nyeresége a harmadik negyedévben 12 százalékkal, 2,01 milliárd dollárra nőtt, a forgalom azonban csak 1 százalékkal, 10,22 milliárd dollárra ment fel. Az elemzők 10,26 milliárdot vártak.

Ami igazán rémisztő, az nem is a harmadik negyedéves árbevétel, hanem a várható október-decemberi forgalom, amely az Intel szerint 10,1 és 10,9 milliárd dollár közé eshet. Más szóval a cégvezetés a legrosszabb esetben kisebb árbevételre számít az év csúcsidőszakának számító utolsó negyedévben, mint amit a harmadikban elért a vállalat.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója jobban állhat, mint versenytársai. Elsőrangú munkaerő-állománya és gyártó technológiája, népszerű új mikroprocesszora, az Atom arra predesztinálja, hogy a nehéz időkben is tartsa profitrátáját. Mindez nem feltétlenül vagy legalábbis nem ilyen mértékben mondható el a PC-piac többi szereplőjéről.

A karácsonyi szezonban a privát vásárlók fogyasztásának visszaesése felzárkózhat a vállalatok gyengébb kereslete mellé. Utóbbit az elmúlt idők hitelínsége már visszavetette. Elmaradhat a karácsonyi nagy bevásárlás, mivel az emberek félnek a jövőtől, nem kapnak kölcsönt, ezért kétszer meggondolják, hogy kiadjanak-e több száz vagy ezer dollárt PC-kre vagy laptopokra. Ez viszont árkedvezményekre kényszerítheti a kereskedőket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés