Connect with us

Hirdetés

technokrata

A válságban is kell plazmatévé

Dotkom

A válságban is kell plazmatévé

A digitális műsorszórás terjedésében és a feltörekvő piacokban bízik a Panasonic.

A világ lengagyobb, fogyasztói elektronikai termékeket gyártó cége, a japán Panasonic közölte, hogy a most folyó üzleti évében képes lesz teljesíteni több mint 11 millió darabos lapostévé-értékesítési terveit, a vevők ugyanis még az USA gazdasági helyzetének romlása dacára is kicserélik újakra régi készülékeiket. A cég illetékese úgy nyilatkozott a Bloomberg hírügynökségnek, hogy a cserére a digitális műsorszórás terjedése ösztönözheti a vásárlókat – az USA-ban jövőre, Japánban pedig 2011-ben érkezik az új technológia. Mindez ellentétben áll azokkal a korábbi nyilatkozatokkal, amelyekben az iparág több vezetője, köztük a Sharp és a Sony menedzserei, aggodalmukat fejezték ki a kereslet alakulását illetően, miután a szeptember 30-án a washingtoni törvényhozás elutasította a 700 milliárd dolláros mentőcsomagot.

A brazil, az orosz, az indiai és a kínai kereslet szintén jót tesz a Panasonic lapostévé-eladásainak. Májusban a cég még azt jelezte, hogy várakozásai szerint a márciussal véget érő üzleti évben 47 százalékkal nőhetnek LCD- és plazmatévé-eladásai az egy évvel korábbi 7,5 millió darabhoz képest.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés