Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az állami megrendelésekben bízik a Synergon

Dotkom

Az állami megrendelésekben bízik a Synergon

A látható javuló tendenciák miatt nem tartja szükségesnek a Synergon, hogy változtasson korábbi eredménytervén.

A cég a rendelésállományból kiindulva úgy véli, a szokásossal ellentétben idén a harmadik negyedévet is erősre sikerül, a negyedik negyedben pedig a tradíciókhoz híven ismét csak jól teljesít a társaság. Ennek köszönhetően a menedzsment fenntartja az év végére prognosztizált egymilliárd forintos üzeminyereség-várakozását. Az év első felében elmaradtak az állami megrendelések – arányuk az árbevételben 5 százalék alá esett -, ám 2008 hátralevő részében ezek felfutását várja a cég.

A képet némileg most rontja ugyanakkor a Synergon határidős sajátrészvény-pozícióin a félév során elért 700 milliós veszteség, ám mint Bokorovics Balázs it-tag elmondta, a cég vezetése hisz abban, hogy – amint javul némileg a tőzsdei hangulat – az árfolyam előbb utóbb megindul felfelé.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/08/14/az-allami-megrendelesekben-bizik-a-synergon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés