Dotkom
Bevált a Vodafone terjeszkedési stratégiája
A Vodafone Group Plc, amely az árbevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója, 6,7 milliárd font (8,4 milliárd euró) nyereséggel zárta március 31-én végződött üzleti évét, szemben az egy évvel korábbi közel 5 milliárd fontos veszteséggel.
Az árbevétel több mint 14 százalékkal, 35,5 milliárd fontra nőtt. A jó eredményeket a fejlett országokban gyorsan terjedő adatátviteli szolgáltatásoknak, a feltörekvő országok extenzíven bővülő piacának, továbbá a valutaárfolyamok kedvező alakulásának – elsősorban az indiai rúpia és az euró fonttal szembeni erősödésének – köszönheti a brit társaság. A Vodafone árbevétele 60 százalékát az eurózóna országaiból szerzi, emellett a Vodafone Essar tulajdonosaként markánsan jelen van az indiai mobiltelefon-piacon is.
Az eredmények nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg bejelentették, hogy visszavonul a vezérigazgatói posztról Arun Sarin, aki öt éven át irányította a vállalatcsoportot. Székét eddigi helyettese, Vittorio Colao örökli. A Vodafone Sarin vezetésével számos céget vásárolt fel, részben abban bízva, hogy a feltörekvő országok rohamosan növekvő piacán elért nyereség kompenzálja az európai alapszolgáltatások csökkenő profitját. Ezzel egyidejűleg spanyol és olasz szélessávú-szolgáltatókat is felvásároltak, hogy hasznot húzzanak a mobil internetezés növekvő népszerűségéből. Az akvizíciók költségei miatt keletkezett veszteségeket látva a részvényesek egy része 2006 előtt stratégiaváltásra akarta rábírni a cégvezetést, azóta azonban egyértelmű támogatást kapott a visszavonuló vezérigazgató, aki azzal indokolta lépését, hogy mindent elért, amit akart.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/05/27/bevalt-a-vodafone-terjeszkedesi-strategiaja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





