Connect with us
Hirdetés

technokrata

Húszmilliárddal hízik a büdzsé

Dotkom

Húszmilliárddal hízik a büdzsé

A Magyar Telekom és a Pannon megfizeti az egyenként nettó 10 milliárd forint egyszeri díjat a 900 MHz-es gsm-frekvenciahasználati jog hét és fél évvel történő meghosszabbításáért.

Az összeget a két szolgáltatónak december 15-éig be kell fizetnie – mondta Kóka János gazdasági miniszter azt követően, hogy a cégek vezetőivel tegnap aláírta az erről szóló megállapodást. A dokumentumban a társaságok azt is vállalták, hogy a következő két évben – az előre tervezett fejlesztéseiken túl – fejenként nettó 20 milliárd forint értékű beruházást hajtanak végre a szélessávú mobil elterjedése érdekében. A többletberuházásokhoz társasági adókedvezményt nem vehetnek igénybe, uniós forrást nem használhatnak fel, illetőleg a II. nemzeti fejlesztési terv operatív programjaiból sem igényelhetnek forrást. A fejlesztést követően Magyarország területének 90 százalékán, valamennyi ezer főt meghaladó lélekszámú településén a lakosság 98 százaléka számára elérhetővé válik a mobil-szélessáv. Jelenleg ez az arány 40 százalék körüli. A fejlesztésekre a dél-dunántúli, az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régióban kerül sor.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerint a mostani megállapodás ahhoz is hozzájárul, hogy a harmadik technológia is felzárkózhasson az előbbiek mellé.

Cristopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a díjfizetés nem okozott számukra meglepetést (részletek a 13. oldalon). Drozdy Győző, a Pannon vezérigazgató-helyettese pedig azt emelte ki, hogy a mostani megállapodással tulajdonképpen lökést kaptak a kormányzattól a szélessávú mobil elterjesztésére.

A Magyar Telekom Nyrt. és a Pannon GSM Távközlési Zrt. 1993-as koncessziós szerződése a 900 MHz-es gsm-frekvenciahasználati jogosultságot illetően 2008. november 4-én jár le. A mostani szerződés értelmében ez a határidő 2016, a Vodafone pedig 2014-ig rendelkezik a gsm-frekvenciahasználati jogával.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés