Dotkom
Forradalom kezdődhet a mobiltelefóniában
A 3 nevű brit mobilszolgáltató és az ingyenes internetes telefonálási lehetőséget kínáló Skype együttműködésének eredményeként november 2-ától mobilkészüléken is lehetővé válik az ingyenes internetes telefonálás.
A Hutchison Whampoa tulajdonában lévő 3 ügyfélszolgálatain ekkor kezdik árusítani azokat a mobilkészülékeket, amelyek egyetlen gomb megnyomásával rákapcsolódnak a Skype hálózatára, amelyen belül a telefonálók ingyenesen beszélgethetnek a többi Skype-felhasználóval. Ehhez meg kell venni az 50 fontba (102,6 dollár) kerülő speciális mobilkészüléket – ezért három szerződött 3-ügyfél használhatja a telefont -, és havi 10 fontot minden hónapban előre ki kell fizetni a szolgáltatásért, amely már az indulástól kezdve elérhető lesz kilenc országban. Mindebben az a forradalmi újdonság, hogy míg a Skype szolgáltatását eddig csak a számítógépükről telefonáló ügyfelek vették igénybe, addig a 3-nál bárki részesévé válhat a szinte ingyenes telefonálásnak egy egyszerű mobilkészülék segítségével. A 3 és a Skype már az idén több százezer új ügyfelet vár.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/10/29/forradalom-kezdodhet-a-mobiltelefoniaban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





