Dotkom
Szép, nagy, kerek összeg
Kedvelheti a szép, nagy, kerek számokat Kóka János, a távközlésért is felelős gazdasági tárca vezetője, aki ezt igyekezett is a mobiltelefon-társaságok vezetőinek tudomására hozni.
Legalábbis erre enged következtetni a minisztérium minapi bejelentése, miszerint a Pannonnak és a T-Mobile-nak még az idén 10-10 milliárd forintot kell becsengetnie a büdzsébe 2008 novemberében lejáró GSM-frekvenciájuk meghosszabbításának fejében. Hogy miért épp 10 milliárdot, és miért nem 5-öt vagy 15-öt ér a frekvenciahasználati jogosultság hét és fél éves meghosszabbítása, az nem derült ki, arra nem szolgált tudományos, közgazdasági érvekkel a tárca – legalábbis a sajtó számára –, így marad az egyetlen racionális érv: a 10 milliárd az egy szép, nagy, kerek szám.
A miniszter tehát minden bizonnyal gondolt egy nagyot, sőt egy még nagyobbat, hiszen előbbi elvárását megtoldotta még egy tétellel, egy újabb szép, nagy, kerek számmal – 20 milliárd forinttal. A elkövetkező két évben egyenként 20 milliárd forint értékű többletberuházással kell fejleszteniük a társaságoknak mobilszélessávú hálózatukat az infrastruktúrával gyengén ellátott területeken. Az ebben az esetben sem világos, miért épp 20 milliárd a 20 milliárd. Az meg végképp nem, miért köteleznék a szolgáltatókat arra, hogy olyan területeken fejlesszenek ezért a szép, nagy, kerek összegért, amelyeken előre láthatóan soha sem térül meg a beruházásuk, hiszen ezekben a régiókban nem a mobilszélessáv elérése az ott élők legfőbb vágya.
Ettől persze egy gazdag ország kiépíthet egy olyan infrastruktúrát, amely minden lakosának biztosítja a kommunikációhoz való hozzáférés egyenlő esélyét, kérdés azonban, hogy ennek a vállalásának a teljesítését átruházhatja-e a mobilszolgáltatókra. Kóka szerint minden bizonnyal, ha pedig a cégek ezt másként gondolnák, vagyis ha a feleknek nem sikerülne megállapodniuk egymással, akkor azzal kell számolniuk, hogy a minisztérium ismét áruba bocsáthatja 900-as frekvenciasávjaikat. Minden bizonnyal egy szép, nagy, kerek összegért.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/06/02/szep-nagy-kerek-osszeg/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





